Irodalmi Szemle, 1986

1986/7 - Dobos László: Grácia (elbeszélés)

mert mi az, hogy betyáros. Grácia egyszerűen vonalban van: mai nő. Passz. Ma ez a lényeg, vonalban lenni, egálban lenni. Ez kell.

— S ha már így, mit szólsz a ruhámhoz?

— Koncentrálok, várjál — nézi körbe a költő.

— Sikkes, olyan, mint te, egyszerű és kihívó, mindent pontosan kimutat. Szaladni biztosan nem lehet benne, de a rendesnél hosszabbakat lépni igen, lássák, hogyan feszül a test.

Az ágyak szélére dőlve mindnyájan Gráciát nézik.

— Folytasd — szól a rendező.

— Azaz célzatos ruha, szabályozza a lépést, beállítja a menést, szándékosan hangsúlyozza a test ritmusát. Tehát, van benned ritmus, amit érzel és hangsúlyozol is. Összefoglalva: hangsúlyozod nőiességed. Tudatosan.

— De hisz ez természetes, nem?

— Pardon, másodszor — folytatja a költő —, ruhád kérdezted, de én másat is mondanék: a biztonságod. Alig másfél éve érettségiztél, nem? S nem látszik rajtad a kezdő, nincs lámpalázad, nem remeg a hangod... Grácia, én komolyan beszélek, én meg akarlak magamnak fejteni, tudni akarom, ki vagy.

— Azt mondhatom csak neked — szemelte lassan a lány —, talán nem vagyok olyan mély, mint te, és többet gondolsz rólam, mint ami vagyok, ne haragudj rám.

— Ácsi — röhög báró —, Gráciát a szexből kell levezetni. A szex Grácia megfejtésének a kiindulópontja... — gondolatban báró rutinos mozdulatokkal már vetkőztetí a lányt: gomb, a villámzárat lassan, szertartásosan húzza, élvezi a zirregését: csak látni, legalább látni, kiszárad a szája, mert az is ajándék, ha látlak, vállad, melled gyerekes még, gyermeklány tested van, ilyenekről mintázzák a szobrokat. Van egy szobrász barátom, az kell hogy lásson, anyaszülten.

— Grácia — a költő szakítja meg a vetkőztetés izgalmát —, ha akarod, én elmegyek oda, ahol születtél, bejárom a házat, a tájat, én mindent akarok tudni rólad. Én a teljességedhez akarok eljutni, érteni akarlak, megérteni. Nyomon követni benned a teremtés szépségét, a teremtés anyagait, a pillanatot, a folyamatokat... Mutasd a kezed, a tenyered ...

— Állj — kiált a rendező —, smaci nincs, mondani, beszélni lehet akármit, de tovább nem mehet senki — s nevet hozzá.

— Milyen jogon szabsz te határt? — ellenkezik sápadtan a költő. — Hisz ez már nem a műsor, itt már mindenkinek joga van önmagához. Az én gondolkodásom igenis szabad akaratú.

Az indulat vonalát húzzák a mosoly nélküli szavak.

— Ha nem tudnád, én egy személyben vigyázó is vagyok — próbál enyhíteni a rendező —, rendező és vigyázó. Ezt még nem mondtam?

— S ki nevezett ki?

— Én magamat, valami rendnek csak lenni kell, nem?

— Az eszmei vezető nem te vagy, és a pódiumon kívül neked én nem engedelmeskedem. Grácia és én, az a kettőnk dolga. Nem lenne kedved sétálni? — fordul a lányhoz.

— Mehetünk — mondta gonoszul báró.

— Kérlek, ha akarod — egyezett bele a főnök is.

— Késő van — mondta Grácia. — Itt most nagyon jó, kellemes a társaságotok is.

Az eszmei vezető ingerülten hallgatja a beszélgetést, zavarja a rendező magabiztossága: mintha előre tudná a dolgok alakulását, valahogy hiányzik belőle a közeledés alázata. Fölényes ...

Képzeletben a főnök már elment Gráciával a szobából. Régen várt már erre az alka lomra: ketten fekszenek egy heverőn, kizárva mindent és mindenkit.

— Hogy vagy te velem? — ezt akarja megkérdezni a lánytól. — Néha van valami a szemedben, őszinte ez vagy kacérkodsz? Nem szeretem a bizonytalanságot, nehezen viselem a felemás dolgokat. Ha érzel irántam valamit, kérlek, beszélj róla Én nem tudom magam kelletni, főleg mások társaságában nem, azért is akartam így lenni veled, kettesben. Nekem szükségem van a közelségedre, hogy nyíltabbá váljak, hogy oldódjak . ..

Grácia nem válaszolt, mosolygott, s kedveskedve nézte a férfit, aki simogatni kezdte