Irodalmi Szemle, 1986

1986/6 - LÁTÓHATÁR - Milka Zimková: A férfiak állva halnak meg (elbeszélés)

— Jó estét, Berty. Mi újság, minden rendben?

— Jó estét, Janku... rendbe vóna, csak ott, az alsó istállóba nem teccenek nekem a bornyúk. Megyek az előkészítőbe, ott meg Agnesa Janošová épp mosakodott. Csak úgy az ajtón keresztű, mer bejjebb nem akartam, kérdezem, mér van elállítva a víz? Hogy fosnak tőle ... No, isten veled, Janku ...

— Jó éccakát, Berty. Kölcsönadhatnád a zseblámpádat, az enyim valahogy gyengén világít.

Kiment az istállóból. Szemerkélt az eső. Nem csoda, már dél óta esőre állt. Kinyitotta az alsó istálló ajtaját, felkapcsolta a villanyt. A borjak lógó fejjel álltak. Bement az előkészítőbe, megengedte a vizet. A borjak azonnal megmozdultak, s ittak, mint a szivárvány, mint a szivárvány, ittak. Felfordította az ajtónál álló talicskát, rátelepedett. Rágyújtott. Egyszer csak Marča jutott az eszébe. Egy régi éjjelen a Málna megborjazott. Olyan furcsa volt az egész. A tehén valóban piros volt, akár a málna, s két fehér bika- borjat ellett. Hajnalban elpusztult. A bikákat Marča nevelte, el sem mozdult mellőlük. Sörösüvegbe öntözte a tejet, cuclizni tanította őket.

Marča tizenhét évvel volt fiatalabb nála. Miért is ment el ilyen hamar? Ha most itt lenne, minden másképp alakulna. Jožkóval is, meg mindennel. De azt a kocsit megcsinálja neki. Abból a szekérből, amely a pajtában van.

Hat óra előtt, amikor Bertynek fel kellett őt váltania, bement az előkészítőbe, és elzárta a vizet.

Otthon tejeskávét főzött, kiflit aprított bele. Éppen le akart feküdni, amikor az ajtóban lihegve megjelent Berty.

— Janku, eltűnt egy borjú.

— Hogyhogy eltűnt?

— Hát? Én nem tudom. Megdöglött, valaki ellopta, vagy mi? . . . Huszonhét vót, hac- cor számoltam meg őket, oszt állandóan csak huszonhat gyütt ki. Nincs valami tablettád, Janku, a fenébe, valahogy olyan gyengeség gyött rám . . .

— Tabletta? Nincs nekem tablettám, Berty. Vagyis hogy, várj csak, valamilyen van itt. A múltkor nem tudtam aludni, csak járkáltam az udvaron, hát a menyem adott, de meghagyta, hogy egyet vegyek be, mert ha többet beveszek, örökre elalszom. Megijedtem, oszt a végin egyet se vettem be.

— Hogy híjják?

— Várj csak, felrakom a szemüvegem. Diazepam. Tudod mit, Berty, mégse adok belőle, mert félek ...

— Akkor vizet aggy. Ilyen szégyent, Janku, istenem, ilyen szégyent. Értesíteni kell az elnököt.

— Jožko nincs itthon .. . Még nem jött haza a vadászatról ... Az is lehet, tévedtél, Berty. Tessék, igyál meleg kávét.

— Nem, nem kell, Janku.

— No gyere, számoljuk meg még eccer. Lehet, hogy rosszul számoltál.

— No mi van? Mit állnak itt, nincs jobb dolguk? — lépett ki a terepjáróból Jožko, vadászruhában. Szép férfi volt, magas, széles hátú, s most, hogy a bajuszát is megnövesztette, Katka szerint szebb, mint Sandokan.

— Megdöglött egy borjú, Jožku. ..

— Mikor?

— Az éccaka. Én őrködtem.

— Na és aztán? Mért nekem mondja? Van nekem elég bajom. Terebesre kell sietnem .. . Még azt szeretném mondani, apám, jöjjön ide félre, hogy az ágyát le is viheti, ahogy az elején is akarta. Szégyellje magát, az ajtó mögött hallgatózik.

— Hiába, a részlegért maguk felelnek, a kárt meg kell téríteni — szólt ki az előkészítőből Viktor, a zootechnikus. — Úgy veszem észre, nem győzi már, bátyó . . . Különben .. . már rég mondani akartam, hogy jobb lenne talán, ha abbahagyná ... Épp ideje, hogy pihenjen már ...

Már le sem feküdt aludni. Fogta a vödröt, elindult málnázni. Teleszedte a vödröt, még néhány gombát is talált. Mikor délután Katka hazaért a munkából, nekifogtak málnát tisztítani. A szebbeket külön rakták, befőzni, a silányabbját szörpnek.