Irodalmi Szemle, 1986

1986/6 - Kövesdi János: A költő „aranyrögei” (Beszélgetés Ozsvald Árpád dal)

alatt ezek a pénzek bizonyos fokig el kellett hogy használódjanak, hacsak nem valamilyen urnában elrejtett pénzkincsre bukkan rá valaki.

# Imponál, hogy kitűnően ismered az ókori Hellász és Róma történetét, pontosan jel tudod sorolni a császárokat, ahogyan egymást követték a trónon, s pontos évszámokkal bármilyen ókori eseményt jel tudsz idézni. Ez a gyűjtésnek köszönhető, vagy fordítva?

— Nálam a kettő kölcsönhatásban van egymással. Tény, hogy a pénzgyűjtésnek sok történelmi ismeretet is köszönhetek. De visszatérve a pénzekre, talán még érdemes elmondani, hogy körülbelül az időszámításunk szerinti ötödik évszázad elejéig, tehát 420-ig, a 400-as évekig a pénzeken a római császárok képe autentikus volt. 395-ben kettészakadt a római birodalom kelet- és nyugat-római birodalomra, Nagy Teodosius két fiára hagyta a birodalmat: Arcadius irányította a bizánci császárságot, Honorius pedig a nyugat-rómait. Ha kezembe veszek egy Claudius- vagy egy Nero-pénzt, rögtön tudom, milyen érméről van szó, mert egyszerűen felismerem a császárok ábrázatát, az érmeelőlap képein pontos arcmások voltak, ezt megkövetelték a pénzverőktől. Csak az egyik pénz fiatal korában, szakáll nélkül ábrázolja a császárt, a másik idősebb korában és szakállasam Ilyen jellegű eltérések vannak, ezt már tudja a tapasztalt gyűjtő. De az ötödik évszázad kezdetétől a pénzeken a császárok képmása már uniformizálódott, nem vehetők ki rajtuk pontosan az arcvonások, ez már a bizánci művészet negatív' hatása. Ebben a korban, amint az közismert, a pénzverés technikája hanyatlásnak indult. A bizánci művészetnek ezt a dekadenciáját a pénzek is jól tükrözik. A képzőművészet szintén. Ennek a romlásnak a jelei a középkori pénzeken is megtalálhatók, csak a reneszánsz kor beköszöntése hoz ismét fellendülést.

Római pénzek