Irodalmi Szemle, 1986
1986/6 - Kövesdi János: A költő „aranyrögei” (Beszélgetés Ozsvald Árpád dal)
dasági, társadalmi életére. A római pénzeket gyűjtve megfigyeltem például, hogy míg Augustus vagy Tiberius császár idejében jő minőségű ezüstből verték a pénzt, addig Gordianus császár idejében, tehát az időszámításunk utáni harmadik században jelentősen romlott a pénz anyagának minősége. Eleinte félig ezüstből és bronzból verték a dénárokat, aztán már csak huszonöt százalékban készültek nemesfémből, végül már csak bronzból vertek pénzt. Tehát ez bizony kényszerű gazdasági romlásra utal, másrészt voltak bizonyos ravaszkodások a császárok részéről is, vagyis a „barbároknak" néha szuberáttal (bélelt dénárokkal) fizettek. A szuberát egyébként [nekem is van belőle egy) úgy készült, hogy a pénzérme magját a verdében megcsinálták bronzból vagy ólomból, azután olvasztott ezüstbe mártották s úgy verték rá a mintát. így „valódi” ezüstpénz született, és persze a súlya is mindig megvolt. Köztudomású, hogy régen a pénznek nem csak a címlete, hanem a súlya is számított. Ezzel fizettek a „barbároknak”, akik általában nem jöttek rá (vagy csak későn) a turpisságra. Hiszen megvolt az egy zsák vagy egy véka ezüstpénz... (Gondolj csak vissza gyermekkorod népme séire.) Én is csak úgy jöttem rá, hogy a pénzem sérült, s kilátszik a bronzmagja. Másik ilyen bevett fogás volt, hogy a pénz méretét: nagyságát vagy vastagságát silányítot- ták... Saját tapasztalataim alapján is meggyőződtem róla, hogy a pénzhamisítások egyidősek a pénz feltalálásával. A korabeli pénzhamisítványok természetesen numizmatikai szempontból nagyon értékesek, mert ritkaságnak számítanak. A pénzgyűjtőknek azonban nagyon ügyelniük kell a ma is működő hamis pénzeket gyártó verdék ügyeskedéseire, mert a numizmatikai piacon is gyakran találkozni értéktelen másolatokkal, úgynevezett replikákkal. Természetesen nekem is van néhány hamis pénzem vagy érmemásolatom, hogy legyen hasonlításl alapom, ami segít a hamisítványok felismerésében, leleplezésében. (Görögországban és a déli országokban például rengeteg ókori pénzmásolat van forgalomban, amit a tapasztalatlan külföldi turisták jó pénzen szoktak megvásárolni...) Papírpénzt is gyűjtök, a legrégebbi papírpénzem az 1806-ból való úgynevezett bécsi bankó, öt- és tízforintos címletű. (Ennek egyik érdekessége, hogy a címlet megnevezése a Habsburg Birodalomban élő valamennyi nép nyelvén rajta áll, tehát a németen kívül magyarul, románul, szerbül, csehül stb.) Ami azt illeti, a papírpénz magán hordja a tulajdonosának vagy a tulajdonos házának a sokszor igen sajátságos szagát... • És van különbség a papírpénzek minősége között is? — Talán a régi pénzek minősége jobb volt, mint a maiaké. Az anyag minőségét tekintve egyébként az egyes nemzeti pénzek között is volt és van különbség. Nagyon kiváló minőségű volt például (és ebben nincs semmi elfogultság) a magyar pengő. Európában ma is az egyik legjobb minőségű pénz a magyar. A leggyengébb viszont a francia, amire nagyon vigyázni kell, hogy el ne szakadjon, mert olyan, mint a cigarettapapír. Nagyon hasadozik, töredezik, szóval igen kényes portéka . .. Eléggé rosszak egyébként az afrikai és az ázsiai pénzek is, rengeteget nyomtak belőlük rossz minőségű papírra. % Van egy numizmatikus ismerősöm, aki ha a börzére készül, s ha meg akar sza- szabudni a legrosszabb papírpénzeitől, kigumizza és kivasalja a pénzeket. — A régi papírpénzt, hacsak nem valamilyen nagyon régi, különösen értékes darabról van szó, általában tisztán, hajtások nélkül gyűjtik, vagy kivasalják, hogy ne legyen gyűrött vagy szennyes, mert ha a papírpénzen egy hajtás van, akkor már tíz százalékot veszít az értékéből, ha kettő, akkor húszat, ha pedig foltos vagy gyűrött vagy netán piszkos, akkor néha ötven százalékot is. Hiányos, például lecsípett sarkú beszakadt bankót a gyűjtő csak az esetben tesz el magának, ha nagyon ritka példány vagy ha nincs még neki belőle. Többnyire a hibás pénzt igyekszik elcserélni és tisztábbat, jobb állapotban levőt szerezni helyette. Ha érdemesnek látják, a szennyfoltos papírpénzeket radírgumival megtisztítják, ha úgy nem távolítható róla el a szenny, akkor szaponátos vízzel megmossák, utána ropogósra vasalják. Am a mosással vigyázni kell, mert az oldódó festékkel színezett pénzek teljesen megrongálódhatnak. Akik modern pénzérméket gyűjtenek, azok arra törekszenek, hogy verdefényes, csillogó pénzeik legyenek, de a római pénzek esetében más a helyzet. Én azt tartom, hogy a csillogó, tetszetős pénzek általában gyanúsak, mert az ilyenek többnyire másolatok, hamisítványok. Magam a kicsit kopott dénárokban jobban megbízom, mert az ezerötszáz vagy kétezer esztendő
