Irodalmi Szemle, 1986
1986/6 - Kulcsár Ferenc: Látogatók (vers)
kisleányod éppen iskolába megy, nyíló rózsákat lépeget, igaz ibolya két szeme, szabadság a lehelete ... Éjfél után elmegy a barátod. Autóba ül. Az ablakon át látod az elégett benzin gázmaradékát... S a neonfényes járdán megpillantsz egy békát. Komótosan ugrál, tekinget, mintha lesne minket, föl-fölvartyog, ki tudja, mit keres, meg-megáll, sunyit... Varangyos lehet... ... Magamra maradtam hirtelen, istenem, virrasztók a glóbusszal ma éjjel! Didergőn nézek a szobámban széjjel. Nagyobb e szűk odú, tágabb, mint a föld, elfér e kuckóban mind, aki öldökölt, mind, aki gyászolt, mind, aki ölelt, mind, aki társra, mind, ki otthonra lelt, mind, akit védett a vérző történelem, mind, akit csonttá rontottál, istenem, ezer évek boldog s tébolyult holtjai, rókái, csókái, habzó ordasai... ... Láncról oldott, elszabadult ebek! Ó, szívem riadtan megremeg! Megpörgetem a kékre vert glóbuszt, lázasan mormolok hókuszpókuszt, és remegni kezd fáradt kezem, és szédülni kezd fáradt fejem, betántorgok a hálószobába, Európából forró Afrikába, az óceánok izzadt ingét levetem, Ázsia-pizsamám kábultan felveszem, alvó földrészt, betakarom kisfiam, kisleányom, kéklő tenger, álmodik boldogan, lázas Amerikaként bújok ágyba, félálomban átúszom Ausztráliába, s az álom folyója tovavisz, felébreszt majd reggel az Antarktisz: jeges testtel, zúzmarás hajjal, éberen ér a hajnal!
