Irodalmi Szemle, 1986
1986/6 - Kulcsár Ferenc: Látogatók (vers)
KULCSÁR FERENC Látogatók A besurrant Angyalt toporzékolva kiűzöd a nyitott ablakon ... Süppedjen el a szikrákat köszörülő havon: viaskodjon kardja s a jégállkapcsú tél — tiéd legyen az éj... Az áldott csöndet zörögve kulcsra zárod, csörömpölsz , mint a lét isten elromlott tudatában ... Zakatolnak az évszakok ... Valahol nyár van . Kéziratokat zörgetsz, zizegő, száraz lapokat, tegnapokat, holnapokat, tél ropog, ősz susog, íáradt vagy ... Ö, fáradt vagy, rángatod csupasz szívedre titkolt bánatod, rángatod szívedre rongyaid: halottaid s gondjaid sokasulnak, magasulnak, makacsul újulnak ... Szemhéjad ólomsúlyai: elefántok sóhajai — a mélybe húznak, ráhajolsz íróasztalodra, mintha a tenger is aludna, sötétje sokasodna, hortyog a föld gyomra, alszik a súlyos ég, durmol a jég s a vasnehéz levegő,
