Irodalmi Szemle, 1986

1986/5 - KRITIKA - Alabán Ferenc: A világlátás és létezés drámája

és kiúttalanságot, melynek nincs perspektívája, nem lehet benne megkapaszkodni, alapul használni és kinőni belőle. Valójában nem ismerjük meg ennek a világnak az összetevőit, mert a költő szava által csak külsőleg van minősítve, lemondást érdemlően láttatva, pedig úgy gondoljuk, hogy a fiatal költő feladata lenne megismerni azt, apró részeiben felfogni és átérezni, magáévá tenni, és a jelenségek mögött a lényegéig hatolni. Ez azonban feltételezi a költő önmegismerésének magas színvonalát is, ami biztosítja a dolgok, a körülmények és a lényeg differenciált, több dimenzióban való látását. Feltételezhető, hogy a költőnek a dolgok lényegéig való eljutása oldaná a most oly egyoldalú pesszimizmusát, felszabadítaná az elégikus hangvételt, és a világ komplexebb megismerését, a zártság, a korlátok és a görcsök feloldását is lehetővé tenné.

7

Az életnek vannak egzisztenciális momentumai, melyek kisebb-nagyobb mértékben befolyásolják és determinálják az embert. Kövesdi közel áll ahhoz, hogy meghatározóan a hatásuk alá kerüljön, ami a teljesség igényéről való lemondással lenne egyenlő. Nem jó megfeledkeznünk arról sem, hogy merre tartunk, miért és hogyan? Meg kell szabadulni és tisztulni a „mérgektől”, mert azok legyengítik az embert és a pusztuláshoz vezethetnek. Az egész életet nem lehet kitölteni a kínnal és szenvedéssel. Kövesdi verseinek mostani atmoszférája negatív lenyomatok árnyéka, mely környezetiszonyt is kifejez, és sajnos nincs sem érzelmi, sem értelmi megnyilvánulási ellenpólusa. Nincs pozitív üzenet, csak disszonáns hang. Pusztul a mindenség, a kiváltott reakció pedig nem a világ leleplezése (a megismerési vágy), hanem csak a kiábrándultság érzése. A világ, a mi világunk is, minden ellentmondása ellenére — egységes világ, a valóság pedig az ember és a világ dialektikusán polerizált totalitása. Nem menekülnünk kell a falak közé, hanem neki kell vágnunk újból az életnek, keresni a valóság többi arculatát, komplex képét, hogy beférjünk viszonylatai közé és elősegítsük a változást. Csak ilyen létfeltételek közt teljesítheti küldetését a költészet is, eleget téve annak az igénynek (melyet tanulmányunk elején megfogalmaztunk), hogy a magasabb szinten élhető élet érdekében hozzáalkalmazza az embert a világhoz, és a világot az emberhez közelítse. Úgy érezzük, hogy Kövesdi Károly nem az egész élet, a teljes lét megragadására törekszik. Ez jelentheti azt, hogy a szintézis szükségessége egyre időszerűbbé, sőt égetőbbé válik számára. Szintézis nélkül ugyanis a létező valóság is széthull, és az egyén is elvész. A szintézis előfeltétele pedig az egyre komplexebb világkép kialakítása, amely alkotók esetében is feltételezi az egyre komplexebb gondolkodás aktivizálását. Ahogy a költő átéli verseit a létben, úgy döbbenhet rá realitástartalmukra is, hogy minden pillanatban képes legyen újrateremteni magát, hogy vállalni tudja a folytatást

— önmagával szemben is. A szintézist, a lét szintézisét is csak így hozhatja létre a költő, s annak értékét is jórészt az határozza meg, mennyire teszi aktívvá és hatóvá művészeti anyagában a valóság- és világlátás általános (filozófiai) felismeréseit, milyen mértékben sűríti esztétikummá a létezés adódó és kibírható lehetőségeit.