Irodalmi Szemle, 1986

1986/1 - LÁTÓHATÁR - Ján Jonáš: Csend (elbeszélés)

CSEND

Ján Jonáš

Olyan hold, amilyen a Puhanica fölé szokott felkúszni esténként, nincs sehol a világon. Egyszer felmászom a Puhanicára, és meglesem, honnan bújik elő. Nagyapó szerint a hol- dacska hideg, nem melegít. Nem értem, hogyhogy hideg, miért nem melegít, ha egyszer világít?!

Fura egy hold. Hol sarlóhoz hasonlít, hol meg kerek, mint a fatányér, amelyen nagyapó vasárnaponként a füstölt húst szeleteli. A Čučko haragszik a holdra. Fél tőle. Ha leereszkedünk a völgybe — édesanya elébe —, addig ugatja, míg be nem reked. Csak akkor hallgat el, amikor már az istenverte hársfa alatt heverünk, s fülünket a földre tapasztva várjuk, mikor hangzik fel a völgyből az autóbusz berregése. Még el sem éri a völgy elejét, s a Čučko már meghallja. Tüsszent, felborzolja a szőrét. Én meg elkezdek ötszázig számolni. Tulajdonképpen édesanyám elé mehetnék egészen a főútig, de nagyapó megtiltotta. Itt kell várnunk az istenverte hársfánál. Az istenverte hársnál úgyis mindenki megpihen, aki felfelé igyekszik a főútről. Ha nagy leszek, nagyapó biztosan elmeséli, miért verte meg a jóistenke a hársfát. Most még állítólag nem érteném. De én tudom: azért, mert a legények illetlenségeket véstek a kérgébe.

Nagyapó azt hiszi, hogy csak ő számít felnőttnek. Bezzeg, amikor a padlásról szénát kell készíteni a Büszkének, másképp beszél: „Nocsak, mássz fel, kisunokám, a te csontjaid hajlékonyabbak.”

Felmászom, hányom le a szénát, ám nagyapó máris kiáltja: „Jól van, elég! Hosszú a tél..Ráteszek még egy villával a Büszkének. Tőle kapjuk a tejecskét. És kisborja is volt már. De nagyapó sajnálja tőle... Néhanapján jól ellátja a bajomat a szíjával. Utána nagyanyó — úgy, hogy nagyapó ne lássa — megvigasztal egy marék dióval. Inkább két nagyanyót szeretnék. Nagyapó mindig akkor füttyent értem, amikor a srácokkal a legjobban játszunk, s nekem hanyat-homlok rohannom kell haza, különben a térde közé szorítja a fejem, lecsatolja a nadrágszíját, s elnáspángol. Nagyanyó meg kiáltozik: „Hrico, legyen eszed!”

Nagyapó többnyire nem törődik nagyanyó kiáltozásával. „Hallgass, vénasszony, mert neked is jut!” — fenyegeti meg.

Kell, hogy nagyapó néha elnáspángoljon, nehogy a fiúk azt higgyék, hogy elkényeztetnek. Mižónak már hurkák is voltak a fenekén. Az apja a gyeplővel látta el a baját, amiért a lovuk farkszőrét levágta labdának.

Ha megkérdem nagyapót, miért nincs apám, nagyapó azt válaszolja:

— Kicsi vagy még. Mire megnősz, lesz!