Irodalmi Szemle, 1986
1986/5 - LÁTÓHATÁR - Kövesdi János: Nem elég az életnek csak a boldog oldalát felmutatni (Vaszilij Suksin vallomásaiból)
hogy elgondolkodjam életem gyökeres megváltoztatásán. Sok mindentől el kell búcsúznom — a filmtől, a színháztól, a színészektől, és talán még a moszkvai lakásomtól is... Örökös hajsza! Hiábavaló igyekezet arra, hogy mindenből markoljak egy keveset — ez volt eddigi életem. Ám a hajsza pusztítólag hat az emberre. Ha komolyan akarok foglalkozni az irodalommal, fel kell hagynom a filmezéssel. Sok mindenben nem látók még világosan, ám afelől, hogy a film gátolja az irodalmi munkát és rányomja bélyegét a stílusomra, már régen meggyőződtem. Ha az ember komolyan akar foglalkozni az irodalommal, az egész életét az irodalomnak kell szentelnie. Az irodalom nagy nyugalmat és nagy koncentrálást igényel, azonfelül megköveteli, hogy tanulmányozzuk, mégismerjük azt a valóságot, azt a világot, amelyben élünk. Ahány könyvet eddig írtam, annyi meg is jelent. Semmi egyebem sincs. Ám az igazi írónak szüntelenül dolgoznia kellene valamin, folyton elmélkednie kellene valamin, csiszolgatnla valamelyik művét ... Most látom, hogy még semmi jelentősei sem alkottam. Nagyon mélyen el kell merülni az életben, azután pedig írni róla. Nem tudom, vajon Mihail Alekszandrovics ilyen nyugalmasan él-e, vajon élhet-e egyáltalán nyugodtan az író ... De ö, Solohov, tud dolgozni... Mi az izgalmakat, az előnyöket, a gyors sikereket hajszoljuk. Mi mindenre nem pazaroljuk az erőnket, és azt hisszük, hogy mindezzel a művészetet szolgáljuk. Micsoda haszontalanság! Vajon érhet-e el sikereket egyetlen ember több művészeti ágban? Ez a kérdés csak most kezdett sürgetővé válni számomra, amikor láttam, hogy milyen feltételek között dolgozik Solohov. És én, az író, filmeket készítek! Elvégre ez nem más, mint az írói tevékenységgel kötött kompromisszum! A filmfelszerelés terhemre van, akadályoz az elmélyült gondolkodásban. A jövőben talán felszabadít bennünket a technika? Aligha! Ezért állok válaszút előtt: a film vagy az irodalom? Mihail Romm, akit a filmművészeti tevékenységben mesteremnek tartok, azt mondogatta: „A film nagy odaadást követel. Ha egyszer eljegyzi magát a filmmel, egész életét a filmművészetnek kell áldoznia. Maga irodalommal is foglalkozik. Határoznia kell: vagy a film, vagy az irodalom!” Romm idejekorán figyelmeztetett: később nehéz lesz dönteni. A film az emberek millióihoz szól, az író csak ritkán álmodhat ilyen nagy érdeklődésről. Ám a filmművészet múlékony dolog, az irodalom viszont örökre megmarad. El kell döntenem, rendező vagyok-e, vagy író. A korábbi határozatlanságomért drágán meg kell majd fizetnem ... Még nem értem egészen, mivel fogok fizetni... A film csábító. Az évek múlnak, új művek keletkeznek, melyek új technika segítségével készültek, s kiszorítják „elődeiket” az ezüstvászonról. Ám Solohov prózája megmarad, ez tagadhatatlan. Megbízható és tartós, s azt mondhatom, hogy a film hódol neki. Istenem, hány Solohov-művet megfilmesítettünk már! De Solohov csak egy van. Életigazságot tükröző prózairodalom letéteményese. Filmszerű prózai műveket alkot, melyek a mozikban is biztos sikert jelentenek, és mindig új csaléteknek is számítanak a filmszínészek számára. Mint színész azt mondhatom: Solohov értelemmel és érzelemmel telített mondanivalója nagy erőfeszítést igényel, ám a vele való munka végeredményben igazi nagy örömet jelent. A hazáért harcoltak című regény befejezetlen. Solohov még dolgozik rajta. Abból készítünk filmet, ami könyv alakban is megjelent. Solohov prózájával könnyű dolgozni. Nem, nem egészen pontosan mondtam. E munka közben az ember semmivel sem hasonlítható alkotói élményt érez. Solohov művei a való igazságot fejezik ki. Bondarcsuk ezt kitűnően érzi: mélyen, szakértőhöz méltóan. Ebben nagy segítségére van saját háborús tapasztalata, amit a nagy honvédő háború frontjain szerzett. A hazáért harcoltak rendkívüli tehetséggel megírt regény. Mihail Alekszandrovics a nép ügyeként ábrázolja benne a háborút. Lopahin bányász alakjában, akit én személyesítek majd meg a filmben, igazi népi jellemet formált meg. Nem tudom, hogyan sikerül majd megjelenítenem, de Lopahin igen élénk ember, ha például a fronton összehozza a sors egy nővel, rögtön szédíteni kezdi. Emberien, őszintén, csibészesen. Ez a figura életigazsága. Ráuntam a sablonokra. A művészet, az irodalom, ha valódi, akkor az életből meríti az igazi problémákat. (...) Egy dolog világos számomra: a nagy érdeklődés, amellyel a közönség A hazáért harcoltak című filmet várja, jelzi szigorú megítélését, mert igen sok sablonfilm készült, de ez esetben, véleményem szerint, formaújításról van szó. Nem gondolom, hogy a „háborús tematikának” nagy sikere lett volna a filmművé
