Irodalmi Szemle, 1986
1986/5 - LÁTÓHATÁR - Jelena Soini: Fehér-tenger — Balaton (vers)
Csak a szerelembe vetett hitedet el ne veszd! A fényképen jóságos, kemény arc: Iljinyicsna — kilenc katona anyja. Ügy alakult, hogy csak egyszer találkoztunk — mire is emlékeznék? A nagymama szeme olyan, mint a rozscipó, mint meleg kéz, mit érinteni jó ... Igaz is, emlékszem meséire a tengerről, nem hercegekről — hősökről. S én nem értettem háromévesen, nagymama mért csak fekete fejkendőt visel. Őszintén szólva, e „feketeséget“ szerettem volna letépni róla. Egy szép napon mindenkinél korábban keltem, hogy a fejkendőt a matracom alá rejtsem. Nagyanyó felkelt, kereste, nem találta, új fejkendőt vett elő a láda fenekéről, újra feketét, csak még feketébbet... Honnan tudtam volna: a háborúból Iljinyicsnának nem jött vissza négy fia az Észak-Dvina partjaira. A tó fölött a magas március fénylett, és beteljesült a végzet; zsendült a fű s illatoztak az első tavaszi virágok. De a hullámok csobogása nyüszítéshez volt hasonló. Te emlékszel negyvenötre, Balaton? Felugatott a „ferdinand“! A történelem visszafelé lépked? Ojravizsgál mindent: fajokat s térképet? A márciust a február nyeli el? És márciust a pokol váltja fel? Mily műszaki „tehetség“ volt, ki megalkotta a „ferdinandot“? A parancsnok hangja a zajba fúl, nem érti senki meg, a géppuskákhoz egyre közelebb nyomul az idegen sereg: az idegen villámszórók tivornyája,
