Irodalmi Szemle, 1986
1986/5 - LÁTÓHATÁR - Jelena Soini: Fehér-tenger — Balaton (vers)
és eltűnnek a csónakok s evezősök ... És te mész, nem tudva a vészt, a víz kéklő csillogása nyomán ... A tízéves Prokopij álmot látott: a Fehér-tengeren vitorlást kormányzott, feledésbe merült a gyermeki álom régen, de ő hitt a vitorlásban s az álomképben. Kérte az anyját: — Drága jó, engedj el. — Tizenöt év, kicsim, neked még nőnöd kell... Kereskedelmi flotta — se csoda, se kockázat, Prokopij hajóval szállít gerendákat, a hátszél csendesen fújdogál, meghitten surran a hajócsavar alá, sajnos, a Szura nem roppant gőzhajó, még mindig előtte áll... És ezerkilencszáznegyvenegy. És szólít a szív: tűzvonalba! — Érts meg engem, mama, én elmegyek ... Ám nem viszik még a gyerekeket a frontra. Se csoda, se kockázat — kereskedelmi flotta. Egy alkalommal, mikor a Szura messzi északra indult, Prokopijt egy fiatal lány jött elbúcsúztatni, valószínűleg egy iskoláslány. A frontról leveleket írt a leánynak, de hogy ki volt o valójában, nem tudjuk. Mama elbeszéléséből Egy öreg gőzhajóhoz kísérted őt el, nyugtalan füstjével két kéménye keservesen szuszogott a kedves lény felett, viszontlátást egy évig nem ígérve. Szerelmednek vége lett, vagy elkezdődött éppen? A vízparton, a zajos kikötőben összegyűltek az emberek — madarakat búcsúztatva, avagy nem búcsúzva senkitől. Arcotokat véletlenül valami idegen dallam érintette meg ... A matrózok a hajón már úgy várták a szolgálatot, mint egy új kor kezdetét. Nehéz útvonal! Egy napig tartson, vagy akár örökké!
