Irodalmi Szemle, 1986

1986/1 - Koncsol László: Ütemező II. (színes magyar verstan)

népszerűbb példájaként Maurice Ravel francia zeneszerző zenekari Boleró)át idézhetjük, a gigue pedig a barokk táncszvitek egyik gyakori, sokaknál állandó, Bachnál záró darabja lett, és századunk muzsikusai is élnek vele. Éppen J. S. Bach angol és francia szvitjeihez, illetve csembaló-, hegedű- és gordonka-partitáihoz kalauzolnánk mindenkit, aki verslábunk zenei kapcsolatai iránt mélyebben érdeklődik. (Helyettesítőként Bach E- dúr Indulójában és E-dúr Csembalószólójában is fölbukkan; lásd az Anna Magdalena Bach-füzeteV.)

A legszigorúbb ritmikai szabályok szerint építkező klasszikus költészetben főleg a jambust helyettesítette, lévén a jambus is hárommorás versláb (ti-tá). Ilyenkor természetesen a jambus hosszú szótagját oldotta föl (aprózta). Leggyakrabban a görög tragédiákban jelent meg, például a dochmiusnak nevezett versláb-kapcsolatban (kólonban); a dochmius alapképlete: x — — U —, ahol minden hosszú szótag helyett állhat két-két rövid, az x-szel jelölt (ún. közömbös) első elem helyét pedig egy vagy két rövid, illetve egy hosszú szótag is kitöltheti, sőt a rövid szótag helyére is kerülhet egy hosszú. Ilyen feloldások, aprózások és helyettesítések révén juthatnak a tragédiák soraiba ideges, hajszás, guruló-pergő tribrachiszaink: „ió ite | molete | prosz theón (...) ana de | kela- dosz | emole | polin (...) ton emon \ halion | epi pe|lagosz...” (Euripidész: Hekuba.f

Költészetünkbe a tribrachisz, mint mondtuk, a 18. század vége felé, a nyugat-európai és az időmértékes metrikai rendszer beolvasztása során került. Először Kazinczy helyettesítette vele jambusait [„Lesege|ti uj[jain | a tin|tafol|tokat” a Történet c. versben; mai szemmel, a határozott névelőt rövidnek véve az „Ajtó|;a a sí|etés | miatt” sor második üteme is tribrachisz, ugyanott. Verslábunk mindig akkor bukkan föl e költeményben, ha szapora iramával valami lázas igyekezetei kell kifejeznie). Nagyobb arányban csak e századi líránk idegesebb ritmikájában kapott helyet a tribrachisz. Babits Mihály Fekete ország c. költeményében, triolaszerűen, főleg spondeuszokat helyettesít: „Fekete országot | álmod|tam én, / ahol minden | fekete | volt (...) fekete, / fekete, | fekete, fekete. / Fekete | ég és | fekete | tenger, / fekete | fák és fekete | ház, / fekete állat, | fekete | ember, / fekete | öröm, | fekete | gyász (...) fekete, fekete | fekete | világ Mintha Nemes Nagy Ágnes a Vadkanban ezt a babitsi mintát követné: „Méretlek | alkony | legtetejéig (...) Folyik a | vérem | fekete | vérem (...) Fekete j csíkban a J hófe|héren / Félhold | világa j fekete \ égen / folyik a | folyik a / Szél vág | vág a szél / Köszörű | sziklán | sziszeg a | szél”. Ugyanígy a Téli angyalban: „Iszonyú \ szél volt | márciusban (...) Szél bor|zolta | vasszinü | szárnya”. A kovácsban: „Levelek | éle | fű hajja...” A tó ban: „valami | valahol | él..Különösen kifejező a ritmus A gejzírben

— az egymást követő verslábak (mozgástípusok) kifejező koreográfiája: „Maga az | ugrás, | testtelen, / víznemű | izmok | színe|züstje, / kinyúl|va, kép|telen...” Ebben a versláb-balettban a tribrachisz a nekifutást táncolja el.

A híres Babits-vers hatását nyomozva, Weöres egyik korai versénél, a Fekete malomnál is meg kell állapodnunk. Itt szintén a „fekete” jelzőben kialakult tribrachisz-gócok ösztönzik a szöveg más pontjain is ritmikai képletünk kialakulását: „Csörög a | fekete | patak (...) de vize \ soha nem \ apad (...) zuhog a | fekete | malom...”

Kedves szerepet játszik el verslábunk Móricz Zsigmond Iciri-piciri c. verses meséjében: „Volt annak két | iciri / piciri | kis ökre, / rákaptak egy | iciri / piciri | kis tökre." A sok hosszú szótag (javarészt spondeusz) között a sorok két-két tribrachisza a versben szereplő dolgok parányi voltát érzékelteti.

A tribrachisz egyik legszebb és legkifejezőbb magyar példáját Weöres Sándor lírájában találjuk. Valse triste (ejtsd: Válsz triszt, bús keringő) c. verse 3+3+2 szerkezetű hangsúlyos ütemekből áll, de egy három-, illetve kéttagú versslábakból (egyebek közt tribrachiszokból) szerkesztett versláb-vonulat is végiglüktet rajta. Ezt a keverék ritmusformát nevezzük szimultán ritmusnak: „Hűvös és | öreg az | este. / Remeg a | venyige | teste. / Elhull a | szüreti | ének. / Kuckóba | bújnak a | vének. (...) hűvös az | árny, az | este, / csörög a | cserje | teste (...) Lyukas és | fagyos az j emlék...” A vers „szaporái” amphibrachiszok, bacchaeusok, palimbacchaeusok, daktilusok és ana- pesztusok, krétikusok és molosszusok között dideregnek. Persze itt sem kapott önálló szerepet a tribrachisz, csak érzékeltet valamit, miként a Polyrythmia („ritmusok”) címet is viselő Magyar etűdök ciklusban. „Odaki | befagy a | korsó, / idebe | pörög az | orsó” (7. darab); „így tedd rá, úgy tedd rá, / Rozika, | Tériké, | Marcsa” (27.); „Feszül az | új híd, | dörög az | új gyár, / virul az | ország, | újra | él már! (...) Lobog a | zászló,