Irodalmi Szemle, 1986

1986/1 - Koncsol László: Ütemező II. (színes magyar verstan)

I repül az j ének...” (45.); „...tavaszi | csokra | szép! (...) Tavaszi | szellő | fújja | hátunk, / ragyog a | kikelet, | örül a | lég! (...) szapora | móka | vár! (...) Woľa|-ked- vünk, | szöcske|-lábunk, / röpül a | cinege, \ dalol a | száj!” (51.); „...venyigej-térdünk (...) jegenye\-sudaras | utakon | élünk (...) bele ne | vesszél (...) ha üres | a szatyor ] eleget \ ettél.” (53.).

Cinege forog a hóban, a fan

(Tribrachisz)

Tl-ti-ti, ti-ti-ti, te-te-te, te-te-te, ilyen az iciri- piciri cinege.

Ide fut, oda fut, kiszalad, elakad, szereti a falut, keveri a havat.

Meleg-e az a mag? Fagyos-e, deres-e? Ide kap, oda kap, szedi a cinege.

Eszes a, konok a picinye, örege, sürög a, forog a, pörög a cinege.

Föl a fej, fölinai, fölinai, le a fej, leinal, föl a fej, le a fej, leinal.

Pörög a cinege, sürög a, forog a picinye, örege, eszes a, konok a

Szedi a cinege, ide kap, oda kap, fagyos-e, deres-e, meleg-e az a mag.

Keveri a havat, szereti a falut, kiszalad, elakad, ide fut, oda fut.

Ilyen a cinege: iciri-piciri, te-te-te, te-te-te, ti-ti-ti, ti-ti-ti.

Spondeusz

A spondeusz, magyar beszélőneván lépő, két hosszú szótagből összetett, négy időegységnyi — négymorás — versláb: tá-tá. (Jele: — —). Latinos neve az ógörög szpondaiosz szóból ered; így nevezték a hellén költők és tudósok, s ez a szó vagy a szövetség, fegyverszünet, frigykötés, békekötés jelentésű szpondai, vagy a szent adományozás, illetve italáldozat értelmű szpondé főnévvel függ össze. Mindkét fogalomcsoport olyan eseményekre utal, amelyek szertartásosan, ünnepi méltósággal folytak; jellemzőjük a résztvevők kimért lépdelő mozgása volt, lassú ének- és zeneszó mellett, s ha tánc is szerepelt a világi vagy vallási szertartáson, vontatott koreográfiával. „Lépőnk” tehát a szpondaiok vagy szpondék fő ütemképlete lehetett. (A szpondaiosz jelentését, amolyan nyelvi közös többszörösként, „szertartásos” vagy „ünnepélyes” szavunkban jelölhetjük meg.) Tá-tá, tá-tá, tá-tá, tá-tá — „Bolygó | zápor \ libben | táncol (...) kéklő \ halvány \ felhők \ alján" — írja Weöres a Magyar etűdök 5. darabjában, s „Mackó \ brummog t — Ir- gum-burgum, / bundám \ rongyos, / ez ab\szurdum!” — mondja a ciklus 76. versében. Ugyanő a 91. bagatellben a kígyó ritmikai jellemzésére használja a spondeu~zt: „Eren\-ná- don | sikló J kúszik”, hogy a következő sorban a fürge patakot és madarat már két