Irodalmi Szemle, 1986

1986/4 - KRITIKA - Dusza István: A modern mítosz költészete

egyértelműen kiolvasható költészeti, illetve költői válságtünetre: . s így lett közvetve

— s egy kicsit más összefüggésekben, mint ahogy Turczel Lajos gondolta — a paraszti életforma valóban előidéző körülménye a költö válságának”. Tőzsér véleményét az időtényező közrejátszásával mára Ozsvald Árpád azóta megjelent verseskötetei (Szekerek balladája, 1971; Vadvizek, 1978; Oszlopfő, vál. versek, 1981) nem mindenben igazolták. A Szekerek balladája kötet címadó versében már megjeleníti a „falu bomló életformáját”, de egyben pontosan felismeri a maga költői létére és tudatára visszaható tényezőket: Szekerek ülnek a gazban, / ízekre szedve, riadtan / keresik a lőcsöt, sarog- lyát (...) / mennének újra, hiába, / nem férnek bele a világba. A darabokra hullott falusi világot a tárgy (a szekér) alkatrészei szimbólumokként idézik elénk, s a költő ebben önmagát is látja-láttatja: Szívem is ott van legalul, / pántok kötése nem lazul. Ez a költői helymeghatározás, s az ezzel egyidőben egyre tudatosabban (legalábbis a nyelvi kifejezőeszközök között) keresett magyar népi mitológia metafórikus és szimbolikus beépítése újabb verseibe már ellentmond a költő Tőzsér által kimondott „válságának”. Tény azonban, hogy ennek a változásnak mindenképpen megvoltak — ha nem is költészeti, költői válságtünetei — a külső, közösségi válságtünetei. Ozsvald 1978-ban megjelent Vadvizek című kötete ezt már a maga teljességében tükrözte, bár egyes versekben még mindig felismerhető volt a hangulati tényező szülte romantika és nosztalgia. (Metamorfózis, Legenda minor, Csak a szellő). Ugyanakkor a népi mítoszok felhasznált nyelvi anyagával kifejezett tartalomban megjelenik a modern ember mítosza. Ez az archaikus mitológia, nem is a természeti népek vallásossága, nem is az európai, az ázsiai vagy amerikai kultúrák hitvilága. Semmi köze a hagyományos értelemben mitologikusnak nevezett világképhez. A modern mítoszok sajátosságairól a szakemberek egy része úgy vélekedik, mint a klasszikus mitológiák célzatosságáról: erkölcsi érték- rendszer, amelyben a mindennapi tudat „összekeveri” egymással a történelmet, a valóságban létező dolgokat a vágyott, a hitt, az egykor megélt és a ma már átélhetetlen léthelyzetekkel. Tudósok akadémikus vitákat folytatnak arról, mennyiben lehet a modern embernek saját maga teremtette mítosza, miközben közvetlen közelünkben született meg a huszadik századi létet racionalizáló tudományosság polgári társadalmon belüli mítosza. Ennek lényegét nem maga a tudományosság kínálja fel, hanem a laikus tömegek számára felfoghatatlannak, ismeretlennek, de ugyanakkor mindenhatónak, éppen ezért rejtélyesnek is hitt tudomány. Persze ehhez semmi köze az Ozsvald Árpád és mások lírájában jelenlevő modern falu-mítosznak, itt csupán a dolgok analógiájának jobb megértéséhez használtam fel ezt a példát.

Ozsvald költészetében tartalmi és formai elemként bizonyíthatóan meglevő modem mítosz a falu történelmi átalakulásához kötődik, tehát egy valóságos változás egyidejű, illetve utólagos költészeti szublimációjával állunk szemben. A Valahol otthon című 1985-ben megjelent kötetben, a Szekerek balladája, a Vadvizek és az Oszlopfő (vál. és: új versek) című kötetekben megformált költői világot az európai történelem és művelődés irányába tágította. Ez a költői attitűd a Tőzsér megállapította „válság” óta szellemi táptalajt találhatott a világirodalom legújabb jelenségeiben is. Bár aligha kerülhetem el a leegyszerűsítés csapdáját, megkockáztatom a kijelentést, hogy prózánk legerőteljesebb vonulata a falut, a történelmi átalakulás emberi tényezőit, egyes esetekben a társadalmi strukturálódást vizsgálta, konstatálva a megváltoztathatatlan fejlődést, amellyel a pozitív értékek születése mellett (szociális biztonság, művelődés, műveltség) az érték- vesztéseket [kisközösségek, etnikai, nyelvi és történelmi tudat) is számba vette. Költészetünk a hatvanas évek végétől több irányba elágazva, mára olykor egymástól eltávolodva (forma, nyelv, poétikai világkép, életérzés, költői attitűd stb.) a műnem parttalan- ságát felvállalva fejlődik. A „falu-mítosz” megteremtői — költők és prózaírók — így lettek közvetlenül és közvetve is a csehszlovákiai magyarság tudatában a társadalmi gyökér, a történeti hagyomány, a megmaradás jövőképe erősítői. Bizonyos neoavantgárd költészeti világképek felől vizsgálva Ozsvald Árpád líráját, állíthatnánk ma is, hogy a válság tovább tart költészetében, hiszen a „bomló életformával” igazában ma sem tud mit kezdeni, de a tőzséri kritika idején keresett (modern) mítosz megtalálása és napjainkban történő új összefüggésrendszerbe helyezése a maga módján pontosan tükrözi a felbomlottságot. Jóllehet intellektuális többletet a bevezetőben említett négy költő közül először Ozsvald Árpád teremtett a Vadvizek 1978-beli és a Valahol otthon című verseskötetek megjelenése közötti időszakban.