Irodalmi Szemle, 1986

1986/4 - KRITIKA - Dusza István: A modern mítosz költészete

Kétségtelen tehát, hogy ez a költészet önmaga egykori eredőire (népi sematizmus, falusi idill, eszményítő életképek, építő dalocskák) visszatekintve, meghaladta önmaga bármikor és bárki által is feltételezet lehetőségeit. Ez pedig a Tőzsér felfedezte „válság” ideje után írt Ozsvald-versekben formálódott modern mítosznak köszönhető. Magyarázatként hadd hívjam segítségül Bretter György vélekedését a mítoszról: „Az antik mítosz valószínűleg a ráció filozófia előtti állapota (...] A mítosz az értelem és az ész közötti mozgás állapota: az értelem erőfeszítése, hogy az érzékiségben felvillanó egységességet, az ész számára még megragadhatatlan teljességet egyetlen átfogó képben átélje (...) A ráción túl ismét csak mítosz van: de ez már nem antik mítosz, nem erkölcsi sorsmítosz, hanem a megismert világ és a logikai világ határain túl magának a határnak, a határ létének érzékelése: modern mítosz, a káosz racionális leküzdése. Ebben a leküzdésben van a modern mítosz morális ereje. A modern mítosz nem moralizál, mert eleve morális: a megragadásban a határ, az örökké mozgó, örökké más »végső tények« mint a végső tények hiánya, mint a határok határtalansága a meghaladásra való igényt sugallja. Ebben a sugallatban az utópikus elem mint a meghaladás lehetőségébe vetett hit van jelen (...} Minden nagy emberi mítoszban történelmileg változó formában és történelmileg meghatározott alakzatokban az ősdilemma fogalmazódik újra: képes-e ez a nem, az emberi nem befutni a maga útját, képes-e megvalósítani a benne rejlő lehetőségeket? (...) A mítosz nem sűrített és emelkedett módon elbeszélt történelem: a mítosz az emberi lét struktúrája, ahogy ez a lét az egyetemesség küszöbén átéli a maga lehetőségeit és korlátait.” (Bretter György: Itt és mást. Vál. írások. Kriterion, Bukarest 1979. 180—183.)

A modern mítosznak ez a magyarázata egyben választ ad számos kérdésre, amely a hetvenes és nyolcvanas évek irodalmának olvasásakor felmerülhet az olvasóban. García Márquez Száz év magány, Csingiz Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap, Jevgenyij Jevtusenko Ahol a vadgyümölcs terem című prózában elmondott modern mítoszainak alkotói indítékai mögött éppen a Bretter György megállapította tények lehetnek. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy csak a próza teremtett modern mítoszokat a világ teljességének a megragadásához. Nicolas Guillén, Pablo Neruda, Ernesto Cardenal a délamerikai indián mítoszokból merített a modern világ megragadásához szolgáló számos eszközt. Ugyanitt említhetném a szibériai kis népek szovjet költőit: mindenekelőtt Juvan Sesztalovot; és a kanadai Québec kisebbségi francia költőit, másokkal együtt Gérald Godint és Yves-Gabriel Brunet-t. Godin Gyökerek zengeménye című verse az újabb Ozsvald-kötetek bármelyikében minden stílustörés és világnézeti rombolás nélkül helyet kaphatna: örökös nélkül gyerekek nélkül utód ivadék nélkül / sarj nélküli családág és leszármazott nélkül / az üresség és távoliét topográfiája / megadom magamnak ami megillet I egy napon majd / lesz földcsomóm s a lábam gyökeret ereszt. (Parancs János fordítása)

Az sem véletlen, hogy a mai világirodalom élvonalában az indián, a szibériai, a középázsiai, a kisebbségi népek költői, írói jelentős mértékben részesei mindannak, amit az emberiség léthelyzetét fenyegető katasztrófákról elmondanak, hiszen az ő elindító világuk, emberré nevelő, sokszor a természet ölén létező közegük ugyanúgy viszonyul a csillagokat ostromló ember világához, mint a nemzetiségi léthelyzetben a falu közösségi •felbomlása a szocialista társadalom szociális biztonságához. Az emberiségnek ugyanúgy alkotóeleme a húszezres szibériai néptöredék, mint a hatszázhúszezres nemzetiség, vagy mint a százmilliós nagy nemzetek.

Oszvald Árpád költészetének modern mitológiája ugyanazokból a gyökerekből és lét- toől táplálkozik, mint a költészete átformálódásának ideje alatt hozzánk eljutott világirodalmi alkotások. Ha nem is megteremtette, de felismerte, hogy a csehszlovákiai magyarság életében az erkölcsi megtartó erőt adó modern mítoszt — az ethoszt — a faluban kell keresnie. Ez költészetének a Tőzsér Árpád által 1970-ben jelzett válság- időszakáig a múltba tekintő, kritikátlanul idillinek vélt menedék volt a városba szakadt ■ember (költő) számára. Jóllehet elért a népi mítoszok világáig, de ahogy ezt az általam oly sokszor idézett kritikusa megállapította: még nem tudta intellektuálisan értékelni azt. Hadd tegyem hozzá, hogy a későbbi verseiben ezt széles szellemi horizontra tekintve megtette, például az Oda az Önarcképhezben egy kétségtelenül szellemi rokonnak számító festőt énekel meg: Üdv neked, Henri Rousseau, aki a kimondhatatlant, t a ki- mondhatót I megszállottan és makacsul kerested, / mint paraszti mágusok / az elapadt