Irodalmi Szemle, 1986
1986/4 - KRITIKA - Dusza István: A modern mítosz költészete
A MODERN MÍTOSZ KÖLTÉSZETE (Ozsvald Árpád: Valahol otthon) Dusza István Ozsvald Árpád egyike modem mítoszt teremtő költőinknek. Nem sokan maradtak ilyenek, hiszen a költői pályaívak a történelmi változásokon és a társadalmi fejlődés folyamatában formálódó egyéni sorsokon átszűrve az egykor elindító falu megélt élményét többféleképpen, egymástól különböző módon és mélységben tükrözték. Nem újkeletű megállapítás, hogy a mai csehszlovákiai magyar líra egésze a faluból, a falusi és a városi lét ellentmondásaiból nőtt ki. A költőket minősíti (s ebben az életkor a legkevésbé meghatározó), hogy ezt az elindító élményt, amelynek tartalmi és formai jegyeit a falu közösségi létének és tudatának történelmi változásai befolyásolták, az időben miként élték át és emelték lírájukba. Ozsvald Árpád, Török Elemér. Veres János nemcsak az 1954-ben megjelent közös antológia, a Három fiatal költő kapcsán rokoníthatók egymással. Dénes György líráját is ebben a „mítoszt teremtő” vonulatban látva, elmondható, hogy költészetük fő ihletője a falu. Az egykor uralkodó művészetpolitika ösztökélésére idilli életképekben, tájleírásokban megfogalmazott „élmény” helyét fokozatosan elfoglalta a gyermek- és ifjúkor falujának szociografikus értékű megörökítése, majd — a városi lét ellentmondásait feloldandó — a falusi közegbe és a természetbe menekülő ember életérzésének lírabeli megfogalmazása. Ez a hűség, ha költőnként más-más formában is, de mind a mai napig versekben deklarált mind a négy lírikusunknál. így lesz Ozsvald Árpád irodalmunkban egy bővebb vizsgálatot kívánó jelenség, a csehszlovákiai magyar nemzetiség tudatában egyre nyilvánvalóbban jelenlevő „modern mítosz” egyik megteremtője. Tőzsér Árpád írja A Urai vallomás hogyanja Ozsvald Árpád, Zs. Nagy Lajos és Gál Sándor verseiben című tanulmányában (Az irodalom valósága. Madách, 1970): „Turczel Lajos szerint az Ozsvald költői válságát előidéző körülmények a következők: »a költő sajátos élményvilágának viszonylagos kimerülése, a régi paraszti életforma felbomlása és a hagyományos lírai formáknak a költészetünkben való fokozatos háttérbe szorulása.* (Irodalmi Szemle, 1968/7). A diagnózis pontos, de egy megjegyzés idekívánkozik: A »régi paraszti életforma felbomlása« maga is lehetne a költészet tárgya, s nemcsak úgy, mint a valóság »objektív dialektikája«, hanem úgy is, mint a szubjektum átértékelődésének, ellentmondásainak a képe. Gondoljunk például Illyés Gyula vagy Juhász Ferenc költészetére, ahol a »paraszti életforma felbomlása« nem a falu valóság any agának, terminológiájának elvetésében, de annak intellektuális tartalommal, világélménnyel telítődésében tükröződik. Ezzel szemben Ozsvald — úgy tűnik fel — a »hagyományos lírai formák« vizével együtt kiöntötte a gyereket: a falut is. Es — sajnos — úgy hagyta el az első korszakát annyira meghatározó élmény anyagot, úgy lépett túl szemléleti materializmusának tárgyán: a falun, hogy közben szemléleti materializmusa megmaradt. Ez a »szemléletiség« azzal az objektív dialektikával, amit a falu »bomló életformája« kínált neki, nem tudott mit kezdeni, s a költő erre új, mentalitásának megfelelő élményanyag felé kezdett tájékozódni. így jutott el a mítoszokig..." Ez a kettős idézet, amelyben egymást egészíti ki Turczel Lajos és Tőzsér Árpád véleménye, a megfogalmazások óta eltelt idő alatt sok tekintetben átértékelődött, mégis: a csehszlovákiai magyar falu társadalmi változásának és az Ozsvald Árpád költészetének fejlődési íve közötti eltérések közrejátszottak abban, hogy Tőzsér utolsó félmondata más értelemben Is igaz lett. Az idézet folytatása utalt egy a későbbiekben publikált versköteteiből azóta nem ilyen
