Irodalmi Szemle, 1986

1986/4 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Visszhang — körülményekkel

lép”, „minden igazi író... elindul a Parnasszus meghódítására”, az irodalmi életben „viharok” léteznek, melyek elvonulása után „beköszönt az alkotó munka időszaka” és így tovább. Ezek a fordulatok képszerűségükkel elérnek bizonyos stílushatásokat, de úgy érezzük, nem szolgálják közvetlenül a lényeg pontos kimondását. A szerző fogalmazásai talán emiatt sefe mindig sallangmentesek. Hajlamos többet írni a körülményekről, s kevesebbet az adott műalkotásról. Példának okáért ilyen túlzásokra ragadtatja magát (a hatás kedvéértj Fábry Zoltánnal kapcsolatban: „»A műfaj neve: antifasizmus« — dobta be annak idején a köztudatba fogódzónak és skatulyacímkének. Rosszabbat talán nem is tehetett volna önmagának.” Vitatható a Fábryt „demitizáló” szándékábn, hogy: „...a Fábry iránti túlzott tisztelet és rajongás megnehezíti — sőt olykor talán blokkolja is — közgondolkodásunk kibontakozását”. Elgondolkodtató viszont a tanácsa: „... kötelezővé tenném közhelyszerűen és szürkén fogalmazó publicistáink számára Fábry publicisztikai írásainak olvasását; talán okulnának belőlük”.

Kritikusok köteteiről szólva Lacza módszerbeli és stilisztikai kérdésekre is kitérve megállapítja, hogy Zalabai „zárt rendszerben” végzi vizsgálatait, éppen azért, mert „az irodalmi alkotást mindig az irodalom felől közelíti meg”, Koncsol László módszerét viszont „nyitott rendszerinek tekinti, mert ő az irodalmi alkotásokat „nemcsak az irodalom felől” közelíti meg (Küzdelem a kritikával). Mechanikusnak tűnik az ilyen módszerbeli megkülönböztetés, mert az a lényeg, hogy mind a ketten a művészet és a tudomány eszközeivel és módszereivel dolgoznak és az irodalmi alkotásokat művészeti alkotásként kezelik. Elemzéseiknek szempontjai a szándéktól függően lehetnek különbözőek, más kérdés azonban, hogy a kritikusi értékrendszerüknek milyen összetevői vannak és az értékítélet hogyan és mennyire effektíven funkcionál a két szerző kritikai írásaiban.

Nemcsak irodalomról szóló írások találhatók a kötetben, hanem Lacza tág érdeklődésének megfelelően helyet kap itt a művelődés és műveltség kérdéskörének néhány kiválasztott és aktualizált megnyilvánulása is. Általában fogalmazva, véleménye egyfajta ellenvetés a szakosodás és specializálódás igényével szemben (Polihisztor vagy szakbarbár), hangoztatja a természettudományok népszerűsítésének fontosságát (Miért félünk a matematikától?) és néhány gondolat erejéig felveti a műszaki és természettudományi értelmiség szerepének fontosságát a csehszlovákiai magyar szellemiség életében.

Műszaki és természettudományi értelmiségünk helyzete és szerepe című összefoglalása, bár a kötet legterjedelmesebb írása, csak vázlatnak tekinthető. Csalódást okoz, mert másra és főleg többre számít az olvasó. Ez a téma jellegénél fogva egyáltalán nem tudja elviselni az újságírói stílust és módszert. Lacza tudományos módszereinek hiánya itt ütközik ki leginkább, mert felmérések, szociológiai aspektusok nélkül szól a témához. „Tények”-nek nevezve szubjektív megállapításait így von le konklúziót: „Reálértelmiségünknek tudatosítania kell, hogy az írók nem vállalhatják az egész értelmiségre kiszabott feladatok teljesítését; íróinknak viszont azt kell szem előtt tartaniuk, hogy a szellemi élet megszervezésének nagy része mégiscsak rájuk hárul.” Ilyen és hasonló „nagyvonalú" és pontatlan látszatmegállapításokat biztos nem tett volna a szerző, ha tudományos igényű módszerekkel dolgozik. Szerencsére ezt érzi és tudja maga is; mentegetőzései teljes mértékben elfogadhatók, a téma komolysága és feltétlen érdekessége azonban nem a témához nem illő színvonalú zsurnálszempontok érvényesítését igényli.

A felvetett műveltségeszmény leegyszerűsített feszegetésével kapcsolatban nyilvánvalóvá válik, hogy Lacza többre becsüli a „polihisztorokat”, mint a „szakbarbárokat”, ebből azonban dilemmaszerű sarkítást erőltetettség nélkül nem is lehet kreálni. Saját gyakorlati tapasztalatunkra hivatkozva mondhatjuk, hogy például a pedagógus- és tanárjelöltek művelség szerinti szelekciójánál jó esetekben összekapcsolódik a szellemi erőfeszítések aránya a szakfelkészültség és az általánosabb értelemben vett műveltség- eszmény szférájában. A szakjában kitűnő eredményeket elérő főiskolai hallgató többnyire ismeretszerző és szakját kiegészítendő kellő érdeklődési és olvasási kultúrával, széles műveltségszerzési igénnyel rendelkezik, szakja társtudományai iránt is aktívan érdeklődik. A magyar nyelv és irodalom szakosok elsősorban a történelem, művészet- történet, esztétika, művészeti ágak, filozófia, pszichológia, pedagógia, szociológia vagy éppen a nyelvtudomány különböző ágai iránt. Törvényszerű, hogy a társadalomtudományi ágazatok eredményeit tartják számon, mert érdeklődésük és specializációjuk is ezt