Irodalmi Szemle, 1986

1986/4 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: Koháry István börtönverseinek keletkezése

1706-ban szerzett. Ebben szintén megemlíti „rabsága keserves sorsát”, s ezt a balszerencsének tulajdonítja. A folytonos ragrímek (itt négyszer, másutt háromszor ismétlődnek) és a börtönélmények többszörös variálása egyhangúvá teszik költészetét. Az Ilyen lírai versekben nem jutott túl a Balassi-utánzók átlagos színvonalán.

Nagyvonalúbb, jelentősebb verse e kötetnek a Keserves életem nem kevés unalom kezdetű (kronosztichonja: 1708). A 192 soros költeményben az antik görög és az ószövetségi zsidó példák felidézésével azt fejtegeti, hogy a lázadók mindig meglakolnak. Különösen részletesen idézi az apja, Dávid király ellen lázadó Absolon történetét. Mindez burkolt célzás Rákóczira, aki a Koháry által atyának tekintett császár mellett Bécsben nevelkedett, majd felkelt ellene. A Magyarország balsorsát bemutató strófákban szellemes ellentét-párhuzamok és hasonlatok vannak, különösen a nagy inflációt jelentő rézpénzzel kapcsolatban:

Arannyal tündöklő hazánk szabadsága Rézzé vált üdőnkben nagyböcsű jószága

Arany-, ezüstpénze már rézzé változott,

Sok szép jovaival sok bitang osztozott,

Prédáit keresménye semmi jót nem hozott,

Több rablást, pusztítást s adózást okozott.

A moralizáló sorokban több olyan közmondásszerű példázatot találunk, mint Beniczky és más Balassi-utánzók ritmusaiban: „Mézet a méregből aki szokott venni”, „Fövenyen vagy jégen házat építeni, / A szénakazalban tüzet gerjeszteni, / Rostával a vizet kútból meríteni.” Egyszer konkréten is megnevezi a közmondásként használt példabeszédet: „Régi példabeszéd: körmetlen fára hág...”, „Az uborkafára sokan felhágtanak.” Máskor éppúgy példaként említi az antik fabulát, mint Beniczky Aiszóposz ebét:

A teve régente meggörbült hátában,

Igen gyönyörködött rút ábrázatjában,

Szarvakat kívánván bolondult voltában,

Vesztette füleit mérges haragjában.

Koháry az Üdő mutatás közben szerzett verseket csak 1720 után nyomtatta ki, de Thaly szerint még 1709-ben szerezte, amikor Pálffy János császári tábornagy visszafoglalta Csábrág várát. Csábrág „felprédálására” és Koháry verseinek sorsára vonatkozik a szokatlanul tömör költemény. Két versszakát idézzük:

2. Nem bánom verseim öszveszaggatását,

De bánom Csábrágnak bástyái hányását,

Kőkerítésének földig lerontását,

Lakóhelyeimnek mind elpusztítását.

4. Kárvallásim után Isten jóvoltábúl

Házamhoz érkezvén sok bújdosásombúl,

Szaggatott verseim talált darabjábúl Üjobban írattam eltépett rongyábúl.

(Adalékok, II. 205.)

Későbbi verseiben egyre többet foglalkozik az öregség és a halál gondolatával. Ilyen a Thaly közölte és a Radványi-töredékben is fennmaradt Fűzfa-versek első költeménye. A szentantali barokk kastélyban több emblematikus verse is van, olajfestmények aljára írva. A festmények egyike Koháry képmása, előtte Ámor férfi-álarcot tart, alatta pedig zöld pázsiton ül a szerelem istennője, lanttal a kezében. (Thaly: Koháry műemlékek Szent-Antalon. Száz 1871. 59. Juraj Spitzer közlése szerint a kép már nincs meg a kastélyban.) A kép alatti vers:

Midőn közelgetnék s csúszva-mászva mennék az én halálomhoz,

S midőn sorsom vonná, s igen-igen húzná a halál magához,

Kezdtem vénségemben s unalmas éltemben e kép íratáshoz.