Irodalmi Szemle, 1986

1986/4 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: Koháry István börtönverseinek keletkezése

Beniczky egyik példáját találjuk Az szabadság mindennél kedves című Koháry-vers címében is. Míg azonban Beniczky általánosságban elmélkedik a szabadságról {beleszőve a kutya és a farkas példáját is), Koháry konkrét példákat idéz szabadsága elvesztéséről, s közben egy-egy Balassi-reminiszcencia is eszébe ötlik:

Vala olyan üdő: napom fényét láttam,

Felkent királyomnak hívséggel szolgáltam,

Az jó hírért-névért örömmel fáradtam ...

A börtönben ülő embernek töprengése közben folyton régebbi emlékei jutnak eszébe: Kohárynak elsősorban a Füleken és Csábrágon töltött évek. A szerencséről elmélkedve (Thaly szerint 1685-ben) feltűnik képzeletében szülőföldjének emléke, s megemlékezik testvéreiről is. (Ekkor már bizonyára kapott leveleket.) Búját növeli, hogy János öccse a sárosi Makovica (Zboró) várában raboskodik, de legnagyobb keserűségét a 11. strófában említi:

Szerelmes anyámnak és Imre öcsémnek Halálával ejté sebeit szívemnek,

S fájdalmát szerzette méltó keservének —

Tett mellyel engemet már holt-elevennek.

Képzeletben már előbb, Elmémnek nincs nyugta kezdetű versében eljut anyjához és testvéreihez. Mert képzelete „szabadon sétálhat”, nincs szüksége útlevélre, „jutván barátimhoz s jóakaróimhoz — azokat köszöntse”. így lesz „szerelmes anyámnál, Balassi Juditnál”, akinek nem szól „rabságom súlyáról, lábaim vasáról”, nehogy őt szomorítsa. Onnan Koháry Imre öccséhez a Dunántúlra küldi „elméjét”, majd Koháry Farkas és Gábor testvéreihez, János öccsét pedig makovicai rabságában keresi fel, hogy vigasztalja.

Az előbbihez hasonló börtönfantáziából született két farsangi verse. Az elsőnek a címe: Haj ki bánat, elöljütt az farsang. Ebben népies megszemélyesítésből indul ki, úgy akarja kikergetni a bánatot bűzös cellájából, mint pl. a parasztok az állatot, hogy vendégül fogadhassa a farsangot, s felidézze régi fényes mulatozásait:

Tehát Munkácsban is, én fogházamban is illik a farsangot El nem felejtenem, s meg is kell üllenem, kedves vigasságot.

Letennem, levennem s magamrul elvetnem a szomorúságot.

Azután leírja a vidám mulatozásokat, a táncok ismétlődését („három a tánc”), az álarcosbálokat, de közben gyakran utal arra, hogy mindez csak fantáziálás, hisz börtönben ül: „Nem egyszer tekintem, minthogy függ előttem levágott vasamat (...) Tudom Jól sorsomat.” A költemény vége váratlanul szellemes: bocsánatot kér a bánattól, amiért kiűzte cellájából, majd megvallja, hogy ez csupán képzeletének farsangi játéka volt. Az optimistább hangot talán az is megokolja, hogy ekkoriban vágták le bilincsét, s mellette függött a falon, vagyis enyhítettek rabságán. A másik: Hogy a farsang elmúl kezdetű, az előbbihez kapcsolódik. Ebben régi farsangi élményeit eleveníti fel, s mintegy újból átéli azokat:

Az elmúlt farsangban voltam-é az táncban, avagy hogy örömben?

Tízezer aranyam, s arany-, ezüstbányám volt-é életemben?

Halászva, nyulászva s erdőket vadászva volt-é mulatságom? ...

Laktam-é Füleken vagy más véghelyeken főkapitányságban? ... özvegyen s árvákon, ügyefogyottakon könyörült-é szívem?

Több verséből az is kitűnik, hogy Koháry jól ismerte az antik, görög-latin kultúrát, főként Ovidiust, s képzeletében az ő történeteit is felidézi. Varga Imre már idézett tanulmányában megállapítja: „így jött létre sajátos jellegű vizionális álomköltészete: fantáziaszült tájak, képzelt személyekkel kapcsolatosan kitalált események, lebegés