Irodalmi Szemle, 1986

1986/4 - ÉLŐ MÚLT - Turrzel Lajos: Ifjúmunkások és sarlósok Vörös Barátságának története

ség ezek fejlesztését is szívén viselte, arra többek közt abból lehet következtetni, hogy 1923—25-ben Roham címen folyóiratot adtak ki a magyar tagság részére. A Rohamot a kassai Athenaeum nyomdában állították elő, 10 száma jelent meg, és a szerkesztői funkcióban Pajtás Ferenc, Gasparik Vince és Goldhammer Géza váltották egymást. 1931 tavaszán a proletár testedző mozgalomban nagy mozgolódás támadt a Berlinben tervezett vörös spartakiád hírére. A pozsonyi rendőrigazgatóságra bizalmas értesítések futottak be, melyek szerint „Szlovákiából kb. ezer személy készül Berlinbe és ennek az egész akciónak a szervezésével Roth Imre lett megbízva, akit ez ügyben Gottwald táviratilag hívott Prágába.”13 Jelentések érkeztek arról is, hogy több pozsonyi fiatal kommunista, köztük Geyer József, Marek István és Száraz József gyalog mennek Berlinbe.14 A levéltári anyagban kezembe került az a jegyzőkönyv is, amelyet Geyerrel 1931. július 17-én készítettek a rendőrigazgatóságon.15 A kihallgatott („vyslýchany”) tagadta azt a gyanúsítást, hogy Berlinbe készült és előkészületeket tett a csehszlovák határ illegális átlépésére. El­mondta viszont, hogy június 3-án Marek Istvánnal és „egy Márkus nevezetű diákkal”16 gyalog mentek Brünnbe, hogy ott a nyilvános proletár testedző gyakorlatokba bekap­csolódjanak. Ezek abszolválása után ugyancsak gyalog masíroztak Prágába, ahol a JPT 8 Liben játszóterén ütötték fel a sátrukat, és aztán július 5—6-án részt vettek a cserkészek és proletár testedzők országos kongresszusán. A visszatérés Prágából Brünnig ismét gya­log, Brünnből haza vonaton történt. Amint Az Ot 1934. évi 8. számában is megállapították, ebben az évben „a Proletár Testedző Szövetség (FPT, magyarul PTSZJ országszerte új fellendülésnek indult. A nyár folyamán Nyugat-Szlovenszkón is megélénkült a vörös sportmozgalom, s például Érsek- újvárott rendezett a helybeli PTE vörös sportnapot. Nem kevesebb mint 250 vörös spor­toló vonult a munkások önként sorakozó százaitól kísérve a városon végig. Magyar, szlovák, német ifjúmunkások egységes frontban tüntettek a vörös sportért, s a fasizmus és az imperialista háború ellen. Az érsekújvári sportnap jelentőségét az adja meg, hogy ez volt az plső sportnap a PTSZ zászlai alatt a nyugat-szlovenszkói magyar vidéken, a Kisalföld szívében. Ezen a sportnapon a nagyszombati, galgóci, szeredi, pöstyéni, nyitrai és handlovái szlovák sportolók mellett Komárom, Léva, Vágsellye, Cseklész, Pozsony magyarajkú sportolói is fölvonultak.”17 Bokros-Birman sportplakettje a Vörös Barátság részére

Next

/
Thumbnails
Contents