Irodalmi Szemle, 1986

1986/3 - HOLNAP - Hajdú István: Az utolsó játszma (novella)

AZ UTOLSÓ JÁTSZMA

A zöld-sárga lepkemimikrijű dzsip csikorgó kerekekkel robogott a kanyargós hegyi úton. Frank biztos kézzel vezetett. Nem először járt erre. Ismert már az úton minden választóvonalat, minden fát, oszlopot, minden útba eső motelt.

— Hová a tüdőbe tépsz annyira?

— Már otthon szeretnék lenni.

— Mit mondjak, jó kis otthon.

— Hm.

Gyorsan elrobogtak még amellett a motel mellett is, ahol mindig megálltak egy pofa sörre.

— Ma olyan káposztaképű vagy — jegyezte meg Ted.

Franknek egészen máshol jártak a gondolatai. Sajnálta a gyönyörű fenyveseket, melyeket ott kellett hagynia. Az erdőben jól érezte magát. Nem voltak dübörgő autók, ordítozó, rohanó emberek, sűrű, nehéz, szmogkrémes reggelek. Nem volt tömegiszony, halálfélelem, cikázó neonreklámok, nem voltak sétáló örömlányok, ginszagú, büdös leheletű csavargók, rezgő kezű kábítószeresek ...

— Figyelsz rám egyáltalán?

— Nem. Már unalmas vagy.

— Neked mindenki unalmas. Állandóan azokra a nyavalyás mókusaidra gondolsz. Te„ mondd csak, volt már neked nőd?

— Igen, volt, Ted gyogyó. Nem szívesen beszélek erről...

— Folytasd!

— Lizának hívták. Egy farmer lánya volt. Tudod, ezek a lányok mások, mint a városiak. Gyönyörű szemei voltak, mint a csillagászoknak, akik megszokták az óriási távolságokat. Benne volt az ősi emberi kíváncsiság. Meg szerette volna ismerni a nagyvárosi életet. Messze vágyott... Aztán kapott egy meghívást az Államokba. Valami barátnőjének volt születésnapja. Nem nagyon örültem annak, hogy elutazik. A gyász- jelentést épp akkor kaptam meg, amikor egy megsebzett mókussal jöttem haza az^ erdőből. Halála oka: túladagolt kábítószer. Érted? Kokót adnak egy vidéki csirkének, az első alkalomkor; méghozzá túl nagy adagot. Most már legalább tudod, miért szeretem a mókusokat.

— Ne haragudj, nem akartam fájdalmat okozni.

— Ühüm.

Közeledett a város. Nem volt nagy. A városka lakói már megszokták őket; eleinte- sokat morogtak a támaszpont miatt, sőt emlékeztek még valami tüntetésfélére is a hetvenes évekből, amikor hosszú hajú hipsterek érkeztek, ülősztrájkot tartottak az akkor még csak kimért telek körül. Azóta felépült a nagy gépgyár, mely a lakosság 90 %-ának munkát adott. így mindenki meg volt elégedve. A munkanélküliek kaptak munkát; a támaszpont pedig védte a gyárat.

Még megálltak bevásárolni a shopnál; vettek piát és nyersanyagot a konyha számára. Nem felejtettek el megállni az öreg Maxnél sem, egy dugóhúzóra (vodka +juicej. A szokásosnál erősebben vágták be a dzsip ajtaját, és elindultak a támaszpont felé.

A kapu gombnyomásra nyílott; mivel a szolgálatos tiszt nem vette őket azonnal észre, várniuk kellett egy darabig. Az üdvözlésre nem Intettek vissza. Azonnal a hármas, épülethez hajtottak. A szeszt (rutinosan) a postazsákban vitték be.

Tedet óriási füstözön fogadta a szobában. A fiúk kártyáztak, és közben nagyokat ittak a körülöttük szanaszét lerakott sörökből.

Hajdú István