Irodalmi Szemle, 1986

1986/3 - HOLNAP - Balla Kálmán: Krausz Tivadar verseiről

KRAUSZ TIVADAR VERSEIRŐL Krausz Tivadar? Ha megkérdezik, kiről van szó, ilyesmit válaszolok: ő az a nyúlánk, szemüveges fiú, aki szinte minden Iródia- találkozón szerepel: bírálatot olvas föl, bí­rálatot cáfol, ízeire szedi szét és már-már vérforralóan gúnyolja ki, amit irodalmon alulinak, úgymond „direktnek” vél, majd váratlanul önmaga ellen fordítja iróniáját, és saját állításait komolytalannak, leveze­téseit játéknak minősíti. Azt hiszem, Krauszt manapság már azok is hiányolnák fiatal íróink csoportjából, akiknek ízlését borzolják a fellépései, akik izgágának, hangoskodónak tartják őt — és a verseit. Mert Krausz Tivadar mindenkelőtt ifjú költő (igaz, kritikát, prózát és egyebeket is ír, sőt fordít), méghozzá jó néhány esz­tendeje: öt-hat évvel ezelőtti versei közt is akadnak sikerült darabok, az azóta fel­halmozódott anyag pedig eredeti hangvé­telű, határozott körvonalú, színvonalas be­mutatkozó kötetet ígér. Krausz Tivadar 1963-ban született Rozs­nyón (Rožňava), s ott lakik ma is. Ver­seiben — amelyeket egykori hivatásos szí­nészhez illő jó hangsúlyozással szokott előadni — mintha imént jellemzett maga­tartása tükröződnék: higgadtnak bizony nem mondhatók, hiszen tűz és jég, azaz két ellentétes pólus, két szélsőség kevere­dik és egyesül bennük. Az egyik pólus a spontán líraiság: az indulatokat, belső for­rongást, lázadást (ezen belül tiltakozást is és hitet is), valamint játékosságot és gro­teszk humort egyaránt hordozó kitárulko­zás. A másik végpont az elvont és kevésbé elvont ráció, a kritikus és elemző gondol­kodás, amely állandóan felülbírálja nem­csak ellentétpárját, hanem önmagát is. Krausz versei ily módon ostromolják az ésszerűség, a logika, az okság határait és korlátait, s ezáltal nemcsak a személyiség, hanem a költészet öniróniája, önmaga iránti állandó kételye hangzik fel bennük. Spontán költészet ez, de a legkevésbé sem naiv. A természetes lendület, a verse­ket tápláló szenvedély tudatosan váltoga­tott lírai magatartás- és nézőpontváltozato­kon szűrődik keresztül (mindezt a külön­böző mondatformák, a hangvétel modulá­ciói, a költői nyelv regiszterei közvetítik az olvasónak). Krausz eddigi java versei­nek varázsát éppen ez, a közvetett spon- tánság teremti meg. Nem ez az egyedüli paradoxon, amelyet a fiatal költő verseiben egyneművé, tehát irodalommá ötvöz. Mintha előbb magatar­tásbeli, aztán hangvételbeli, majd nyelvi, grammatikai kérdésekké kívánná tenni az élet és — az utalásokat megfigyelve ez nem lehet túlzás — a kultúra, sőt az on­tológia alapproblémáit, hogy végül (és itt következik Krausz felfogásának eredeti mozzanata a vázolt, egyébként valóban kor­szerű, nyelvfilozófiai ihletésű megközelí­tésen belül) pusztán nyelvi, logikai prob­lémákként kinevethesse, ironikusan szem­lélhesse őket. Mennyiségileg tekintélyes, túlnyomórészt még kéziratos anyagát olvasgatva azonban gyenge pontok és veszélyek is feltűnnek Krausz alkotói módszerében (s itt nem a gyengébb vagy sikerületlen verseire gon­dolok). A játékos spontánság és a gon­dolatiság ötvözete, amely időnként szipor- kázóan eredeti és vonzó költői nyelvet, sőt egyéni stílust hoz létre, egy másik síkon — s ez további paradoxon — pótolni, el­fedni kénytelen költészetében valamit, ami nincs: az érett személyiségnek, a József Attila-i értelmű „meglett embernek”, más szóval a líra katartikus dimenziójának, az egyéni élet megrendült átélésének hiányát. Nem Krausz szertelenségét kárhoztatom ezzel, hiszen lírájának egyik nagy erénye éppen fiatalossága, frissessége, impulzív mivolta. Csupán a költészetnek — minden jelentős költészetnek — egy olyan nélkü­lözhetetlen összetevőjére figyelmeztetek, amelyet (s ez ma még Krausz mellett szól) csak az idő. a tapasztalat, az emberi érés hozhat meg. Rimbaud, akinek ez az idő nem adatott meg, zsenialitása ellenére is megma­radt kölyöknek, még ha ez a versíró kö­lyök — Victor Hugo véleményét idézve — shakespeare-i tehetségű volt is. Krauszt azonban nem kívánom Rim- baud-val párhuzamba állítani. Mindössze annyit állítok róla, hogy csoportjának, az

Next

/
Thumbnails
Contents