Irodalmi Szemle, 1986
1986/3 - Koncsol László: Ütemező IV. (Színes magyar verstan)
bekezdésben 1) Végül A természet évkönyveit idézném, ugyancsak Weörestől; negyven- nyolc sorából csak tíz nem krétikus: „Száll a kék / gömb körül / földre lejt / az idő / Éjre nap / tarka csík / perdülő / csigaház / Vált a jel / napra éj / pántra pánt l tüz- ,kereszt / Fönn libeg ! lenn suhog / — el el el — / csak kering t Hegy körűi / sík vidék J tüske sás / égre szúr / Görbe menny / súly alatt / síma víz / visszanéz.. Ilyen hát ez a szép, sajátos hangulatú, ringató és zsongító, mámoros és mákonyos öt időegységű versláb, a krétikus, másként amphimakrosz vagy amphimacer, magyar 'nevén ugrató. Pilletánc lKrétikusj Tá-ti-tá, hoppsza hó, lengj alá, pilla-hó, fű alá surranó, talp alá roggyanó, szán alá csusszanó, sí alá hussanó! Itt pihpg: cinkeszárny, cinkebegy érzi tán. Ott elül hallgatag: rókafül hallja csak. Hó te, hó, pillanyáj, millió toll-madár, kézbe kéz, karba kar, táncra kész pille-kar, körre kör, láncra lánc, hány tömör lepketánc! Leng, kering, elsuhog, ringva ring s így susog: „El ne hagyj, édes ég! Szállni még, élni még!” Villogó szürkeség: dől a hó, hull az ég fű alá, talp alá, szán alá, sí alá. Hoppsza hő, pilla-hó, villanó, hussanó.
