Irodalmi Szemle, 1986

1986/3 - HOLNAP - Tőzsér Árpád: Az élmények finommechanizmusa

AZ ÉLMÉNYEK FINOM MECHANIZMU SA

Nem szoktunk még hozzá a líra-bölcselet- epika versbeli hármasához. (Pontosabban: Az ember tragédiája utáni magyar költészet egyenesen elszoktatott bennünket tőle.) Nem szívesen olvasunk olyan költőket, akik lépten-nyomon arra döbbentenek rá bennünket, hogy baj van a szellemi képességeinkkel. A magyar versolvasó szívesebben rendül meg az első jelzőrendszer katarzis-helyzeteiben, mint a másodikéban. Képességeinknek ezt a csonkoltságát aztán rendszerint a versre vetítjük: amit nem értünk, az értelmetlen — mondjuk.

S aki nem mondja, aki hajlandó és képes „végignézni egy fát” (Tandori), hajlandó és képes figyelemmel kísérni az „élmények finommechanizmusát”, azt a folyamatot, amelynek során az inger az agykéreg bonyolult mélyszerkeztében gondolattá, aztán lírává válik, annak ajánlom szíves figyelmébe a fiatal Farnbauer Gábor itt következő verseit.

Pontosabban szövegeit, amelyekben a kötött és szabadversre hangolt olvasó természetesen könnyebben találja meg a bölcseletet, a logikát s az epikai elemeket, mint a lírát. Ha csak egyszer olvassa el őket, akár úgy is vélheti, hogy szillogisztikus axiómákat, valamiféle bölcseleti igényű helyzetelemzéseket olvasott. A kezesnek tehát meg kell magyaráznia: miért „versek" ezek a szövegek, mi bennük a líra.

Az olvasó helyzetelemzés-sejtelme helyes. Szinte valamennyi itt következő Farnbauer-írás egy-egy helyzet, azt is mondhatnám, egy-egy történet, élmény leírásával kezdődik. Általában és önmagukban jelentéktelen élmények leírásával, de- az azonosságát kereső személyiség számára ezek az élmények mérhetetlenül fontosak, mert egzisztenciáját a létezéssel kötik össze. Mintegy bevezetik a „keresést”, mint a népdal jelentését a küszöb.

S a „fontosnak” ez a szubjektív meg- hangsúlyozása, hiperbolizálása az első lírai elem Farnbauer szövegeiben.

Továbbá: a keresés maga ezekben a szövegekben nem gondolatokhoz vezet, hanem magához a gondolkodáshoz. A lírai hős. személyisége a gondolkodás aktivitásában leli meg legmélyebb azonosságát. Elmélkedése nem bölcselet (mert hisz nem állítás, nem valaminek a bizonyítása), hanem a gondolkodás, a logika ábrája.

S a tárgynak (a gondolkodásnak) ez az ábraszerűsége (a célszerűség helyett a képszerűség, a szemlélhetőség) az itt következő írásokban a második legszembetűnőbb lírai elem.

Ennek az ábraszerűségnek (képszerűségnek) köszönhetően kapcsolódik az epika és logika által felfedett, formába állított „különös” az „általánosba” (Farn- bauer kifejezései), s döbbenünk rá a köl