Irodalmi Szemle, 1986

1986/3 - Koncsol László: Ütemező IV. (Színes magyar verstan)

Pcntabr chisz

Verslábunk neve a penta („öt”) számnév és a brakhüsz („rövid”) melléknév összeolvadásával született, s azt jelenti, amit mond: az ötmorás, öt rövid szótagos „ti-ti-ti-ti-ti” ütemet. (Jele: U U U U U). A hagyomány egyszerű verslábként kezelte, valójában mégis összetett láb, egy tribrachisz (ti-ti-ti) és egy pirrichius (ti-ti) alkalmi szövetsége. A két elem sorrendje, persze, fordított is lehet; aszerint kerül a mellékhangsúly a harmadik vagy a negyedik szótagra: 3 + 2, vagy 2 + 3. De nemcsak összetett, hanem oldott láb is lehet a pentabrachisz: a paiónokat (ti-ti-ti-tá stb.), bacchaeust (ti-tá-tá), valamennyi ötmorás ütemet fölbonthatjuk ilyenformán azzal az elemi matematikai művelettel, hogy az anyalábak hosszú szótagjait két-két röviddel helyettesítjük. A pentabrachiszt is csak helyettesítő lábként tartja számon az irodalomtörténet; nagyon gyors, karakteres, éles, zakatoló és monoton képződmény, mulattató hatást is kelt, s a költői teljesítményt nézve olyan, mint egy furcsa, bohókás artistamutatvány. Tudtunkkal nem is igen akadt még, aki önálló szerephez juttatta volna; nem a feladat lehetetlen, hisz nyelvünk ilyet nem ismer, hanem éppen a pentabrachiszokra épülő ritmus éles, rikító, zakatoló muzsikája az akadály.

Verslábunkat éppen ezért nem is a költészetben, hanem a zenében tudjuk tisztán megmutatni. Bartók Béla fedezte föl magának magyar és nem-magyar népdalgyűjtő kóborlásain a háromnál több páratlan alapegységből álló „bolgár ritmust”, amely persze nemcsak a bolgár népi muzsikára, hanem minden balkáni népközösség zenéjére jellemző. A magyar mester számos nagy művének gyors tételeiben szánt ennek az 5/8-os, 9/8-os, 7/s-os, vagy sajátosan tagolt 8/s-os ritmusnak (ti-ti-ti | ti-ti | ti-ti-ti, illetve ti-ti-ti | ti-ti-ti | ti-ti) epizódszerepet, tisztán, iskolaszerűén pedig, amellett teljes művészi értékkel Mikrokozmoszának 6. füzetében dolgozta fel különböző változatait, ötnyolcados

— pentabrachiszos — variánsát is beleértve. Bartók ritmustanulmányában (az iskola 150. kompozíciójáról, a Hat tánc bolgár ritmusban c. ciklus harmadik darabjáról van szó!) a 2/s + 3/8 (pirrichius + tribrachisz) összetételű ütemváltozatot öntötte zenei formába erőteljes, kromatikusán föl-le csúszkáló, jambikus (ti-tá) támasztóakkordok kíséretében. A jambus itt olyan zenei „verslábat” jelent, amelyben a rövid és a hosszú elem aránya nem 1:2, hanem 1:1,5, illetve 2:3. Ezt nevezi a verstan „irracionális” jam- busnak, s minden olyan verslábat, ahol a hosszú szótag nem két-, hanem másfél morás, irracionális verslábnak. (A rövid és a hosszú szótag kétszeres aránya esetében a versláb „racionális”.) Ilyen „irracionális” rendszerben alakulhatott ki az antik iambosz- táncok ritmikája: egy rövid lépésre esetleg nem egy, hanem két rövid érték szólalt meg, az ugrásra pedig három: ti-ti + ti-ti-ti | ti-ti + ti-ti-ti | ti-ti + ti-ti-ti... Ugyanez érvényes a daktilikus haditánc rövid és hosszú elemének arányára is; erről a hexameter bemutatásakor lesz részletesebben szó. Az utóbbi irracionális láb zenei („bolgár”) ütemképlete: ti-ti-ti + ti-ti + ti-ti.

A régiek csak a dráma- és dithyrambus-költészetben éltek a pentabrachisszal, helyettesítő verslábként, legújabb kori magyar líránknak azonban aránylag gyakoribb szereplője. Euripidész Hekabé c. drámájának egyik sorában így aprózódik el a jambus: „oletb|77on emole | szümpho|rá ť ap’| állón” (ti-tá | ti-ti-ti-ti-ti | tá-ti | tá-ti | tá-tá), egy másikban így: „hetera ď aph' 7ze|terónjkaka kakón|kürei” (ti-ti-ti-ti-ti | ti-tá | ti-ti-ti-tá | ti-tá), egy harmadikban pedig így: „tithemeneosz [ epi kheijra kať ikh|nosz; poián” (ti-ti-ti-ti-ti | ti-ti-tá [ ti-ti-tá | tá-ti-tá) stb.

Líránkból Pilinszky Jánostól idézhetünk néhány pentabrachisz-féle verslábat. Apokrif: „Valamikor a | paradicsom |állt itt” (ti-ti-ti-ti-ti | ti-ti-ti-tl | tá-tá), „Szavaidat, az | emberi bejszédet”; A szerelem sivatagából: „Magad | vagy a kataton | alko|nyatban”;