Irodalmi Szemle, 1986
1986/3 - Duba Gyula: Az írói felelősségről
a valóság történeti szemléletét. Megéreztem a nemzetiségi történelem lehetőségét, a népi kultúra egységét, a sajátos — és saját — múlt üzenetét. A reveláció erejével ható felfe- dfezés volt, hogy gondolkodásomnak gyökerei vannak, melyek egy emberöltővel korábbi íróelődök életének tanulságaiból és létélményéből szívják éltető nedveiket. Megéreztem, hogy a nemzetiségi kultúreszménynek, melyet szolgálni akarok, előzményei vannak, és a közösségi problémákat érintő gondolataim — a helyzetazonosság révén — már megfogalmazott tanulságokra támaszkodhatnak. Fokozatosan meggyőződtem róla, hogy ez a történeti alap a maga sajátos módján identikus, sajátos és szilárd, vágyai és érdekei nemes eszmék rendszerében fejeződnek ki, sorsvállalása humánus és kicsinységében hősies. Meggyőződtem róla, hogy kultúrájában a nemzetiség ura lehet önmagának, humánus eszmék következetes vállalója s az erkölcsi normák makacs képviselője tud lenni, mert érdekei ezt követelik. A múltat és jelent tovább vizsgálva, s a jövőre is kitekintve, kirajzolódnak a szőkébb népközösség sajátos létének feltételei, melyek adott történelmi helyzetre utalnak, de valós és megismert voltukban kicsiny, bensőséges világmodellként hatnak. Ez a modell — írói valóságkép — általános élettörvényeknek van alávetve, történelmi kötődései közép-európai értékűek, benső erőit a szocialista nemzetiség lehetőségei éltetik. Alkalmas arra, hogy az őt vállaló író, aki magában hordozza e közösség benső világát, „világeszményt” formáljon magának általa, melyből kiindulhat és elindulhat az alkotómunkának a mű felé vezető útján, szellemi értékek és jövőbe mutató igazságok felé. Az eszmék és célok modellekként élnek az íróban — elképzelések az életről, erkölcsről, világról, szocializmusról, egyéniségről —, segítik őt a dolgok közt való eligazodásban és a véleménymondásban. Benső értékrendjét alkotják, írói programja elméletét. Felelősséggel tartozik nekik, szolgálatukkal rója le adósságát népével — az emberiséggel — szemben (számadás a talentumról!j. Az élet és a művészet összefüggése teszi, hogy amikor az író népéhez, eszméihez, a történelemhez, a nyelvhez és az örökölt értékekhez ragaszkodik, elősorban önmagához marad hű. Az önmagával szembeni felelősség az író művészi felelősségét jelenti. 4. A moralizálás csábítása nem kísért az elmondottakban? A moralizálás vagy tejtestvére, a didakticizmus — tudjuk — gyengíti az alkotás művészi erejét és aláássa esztétikai értékét. Az sem titok, hogy az író nem megváltó, a modern író különösen nem, a világot nem akarja megváltani és általában népének sem üdvözítője. Ha szeretne is az lenni, aligha sikerülne! Ilyen tapasztalatoktól irodalmunk története sem mentes. A húszas évek kisebbségi szellemi életét erősen befolyásolta a messianisztikus gondolkodás, a romantikusan eltúlzott küldetéstudat. Megváltó eszmékkel találkozunk a sarlósoknál, Győry Dezső lírájában, magánál Fábry Zoltánnál is, hogy csak a legjelentősebbeket említsem. A történelem gyakran — bár nem kizárólagosan — ellenük is dolgozott és több patetikus eszméjük illúziónak bizonyult. Korunkban, akárcsak a múltban, nem az irodalom az életet meghatározó erő és a törvénytevő hatalom. De kétségtelenül legjelentősebbike azoknak az erőknek, amelyek a leginkább befolyásolják az emberiség erkölcsét és eszményeit, humánus tájékozódását. Ezért az irodalom soha nem lehetett meg felelősségtudat nélkül, hiszen minden korban olyan közös érdekeket képviselt, melyek az emberiség létével, forradalmi fejlődésével és megmaradásával voltak rokonok. Az írói felelősség tartalmát és mibenlétét a kor határozza meg. Társadalmunk az írónak — a művészetnek — küldetéses szerepet szán: céltudatosan igyekezzék formálni az emberek erkölcsi és esztétikai értékrendjét. Az írói munka felelősségét olyan esztétikai és filozófiai fogalmak bástyázzák körül, mint a szocialista realizmusnak mint alkotómódszernek az eszménye, az író társadalmi elkötelezettségének igénye, az irodalom népisége és pártossága, hangvételének közösségi irányultsága. E fogalmak az írót mint a művészetfilozófia által megfogalmazott értékek és elvárások veszik körül. Egyéb esztétikai és kultúrpolitikai fogalmak kíséretében munkája elméleti hátterét jelentik. Mi keveset beszélünk és írunk erről, s ez irodalmunk gyengesége. Általános elméleti kérdésekről, írói problémáinkat érintő gondolati általánosításokról is alig esik szó köztünk, s ez még nagyobb hiba, a „mesterség titkait” tárgyaló írói megnyilvánulások hiánya gondolati elszegényedésre utal. Mesterséget mondtam, de nem
