Irodalmi Szemle, 1986

1986/2 - FIGYELŐ - Rácz Tibor: Egy táncszínház üzenete

EGY TÁNCSZÍNHÁZ ÜZENETE Mindig kerestem, mindig szerettem a stílu­sok parádéját. Az összetéveszthetetlen, szu­verén színpadi világokat, amelyekben sajá­tos emberi létforma támad fel, amelyekben már a színpadi látvány is lélektani rejtel­meket, ítéleteket, a kor rejtett sugallatait közvetíti. Ezért ügyeltem mindig a kortárs tánc­művészet, a táneirodalom megismerésére, ■ezért tanultam szeretni a zene, a mozdulat örök érvényű szimbólumainak beavató ti­tokzatosságát, a kollektív művészet ember­formáló világát, lebilincselő atmoszfé­ráját. A művészi munka tekintélyt, külde­tést kölcsönöz a színház intézményének, s a szabad alkotás folyamatában meghono­sítja a születendő koncepciókat, igazolva így az esztétika időálló normáit. Tudvalévő, hogy a táncművész szabadsá­ga a művészpálya különös szeszélyeinek prédájává lehét — nem így érzelmei, vá­gyai, szenvedélyei, álmai, melyek az em­bert szolgálják s a társadalmat, a közössé­gi-életet, egymás tiszteletét és szeretetét, a kort idézik szemtanúnak. A mi korunk ugyanis újfajta érzékenysé­get fedezett fel, a szeretet másfajta stílu­sát, az emberi magatartás meghökkentő játékait, titkait tárja elénk, az egymáshoz tartozásban, az egymásrautaltságban szüle­tett érzelmek kultúráját, az ember új mi­nőségét hirdeti. így a ma művészete e kor­szak tömörítő, aktualizáló hírmondója, Markó Iván táncszínháza pedig az új élet, az emberhez méltó új körülmények köny- nyes-örömmel szült mozgásnyelve. Szigorú humanista érvelésének saját léte árnyaival kell birokra kelnie, felráznia szo­rongó, riadt, álmaikat a valóságtól féltő hőseit, bátorságra serkentenie, őszinte ér­zelmekre ébresztenie őket. Néha egyetlen művész személyiségének az ereje, beava- tottsága elég ahhoz, hogy egy egyként lélegző, alkotó-teremtő színház szülessék, amely nem is színház — inkább egy kol­lektíva eggyé forrott, egésszé kerekedő életműve, becsülete, hite, üzenete a világ­nak a színpadon, a színpadról. Hallatlan szuggesztivitás, a kicsinyes gyarlóságokat teremtő erővel megsemmisí­tő újjászületés igaz reménye, a művészi meggyőződés legőszintébb megformálása, briliáns szakmai tudás és páratlan művelt­ség — ezek a Győri Balett társulatának a világ minden pontján érvényes devizái. Megismerésükre még ma, a videózás ko­rában is csak egy mód van: eredetiben látni s mindig újból átélni az együttes mű­vészetének újraszületését, koreográfiáik újrafogalmazását. E közös alkotás felvilágosító, rádöbbentő művészi ereje a színpadot — bárhol is le­gyen az — fórummá változtatja. Orff vagy Wagner, Szabados vagy Ravel nem is zenével, inkább inspirációval szol­gál Markó Ivánnak a művészi mozdulatvi­lág eszményi kibontakoztatásához, a mű­vész bölcsességének mindnyájunkban vissz­hangra találó, életre szóló elkötelezettsége megnyilvánulásához. A tudás, a minőség említése ezen a fo­kon már természetesnek tekinthetően el­hagyható. A bratislavai előadások, a Nemzetiben még sosem hallott vastaps erről tanúskod­tak. Nehezen megszerzett belépőjegyemet szorongatva, a körülöttem ünneplőktől fél­rehúzódva, képtelen voltam másra gondol­ni, mint a megtisztulásra. Rácz Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents