Irodalmi Szemle, 1986
1986/2 - FIGYELŐ - Fónod Zoltán: Történelemszemlélet és nemzeti tudat
részét alkotják, és évszázadok múltán talán nyelvüket is alig lehet majd megtalálni”. A nemzeti tudat formálása szempontjából a káros tendenciák közé kell sorolni a nemzeti hiúságot és öntetszelgést, vagy ellentétét, a kishitűséget és szégyenérzetet. Sem a nemzethalál riogató kényszere, sem a „bűnös” nemzet önvádja nem segítheti az egészséges nemzeti tudat kialakítását. Persze, a közöny és érdektelenség arányai is elgondolkoztatok, s ezek nemcsak a nemzeti tudat, hanem az eszmei-politikai cselekvés egészére is kiterjedhetnek. Az elmondottak alapján a szemléleti kérdések között egyértelműen helyteleníteni kell azokat a törekvéseket, melyek egyenlőségjelet tesznek a nemzet és az állam közé. Ez a felfogás öröktől létezőnek hiszi a nemzeti tudatot, s nem vesz tudomást -arról, hogy ez az újkori történelmi-társa- ■dalmi fejlődés terméke. Nem segíti a reális szemlélet kialakítását az sem, ha egyesek az államnemzet vagy a politikai nemzet fogalmával etnikai, nyelvi, kulturális ismérvek alapján (az ún. spiritualista meghatá- szembe. Juraj Zvara a nemzetszemléletet deformáló tudati elemek között említi azokat rozást) a kultúrnemzet fogalmát állítják az empirikus-pozitivista elméleteket is, amelyek különféle ismérvek (terület, származás, nyelv, vallás stb.) sokaságából kiindulva közelítik meg a nemzetet, mellőzve annak társadalmi-gazdasági vonatkozásait. Az álmarxista elméletek között említi Bauer és Renner nemzetelméletét is, mely történelmi, kulturális és nyelvi ismérveket "hangsúlyoz. A csehszlovák burzsoá szociológia (I. A. Bláha) különböző (földrajzi, biológiai, kulturális stb.) szimbiózisokra •építette elméletét. A nemzet faji eredete a -szlovák polgári szociológia (A. Štefánek) szemléletére is jellemző volt. Ezt a reakciós nacionalista szemléletet a hitleri ideológiából kölcsönzött faj- és vérközösség elméletével a ludákok vallották a magukénak. A nemzeti tudat alakulása szempontjából utalnunk kell arra, hogy Kelet-Közép-Euró- pa népessége etnikailag változatosabb, ösz- szetettebb volt, mint Nyugat-Európáé. A nemzetté válás folyamata is eltérően, a •nemzetiségi sajátosság megőrzésével történt. Lényeges különbség volt az is, hogy Kelet-Közép-Európában az etnikai határok nem estek össze az államhatárokkal. Ez súlyos konfliktusok forrása volt nemcsak a 19. században (a cseh államjog megvétózásában 1871-bon például a magyar uralkodó körök és Bécs összejátszottak; az ellenzék hiába vetette Andrássy szemére; hogy „egy testvérnemzet belügyeibe avatkozni nem habozott”), hanem a 20. században is. A nemzeti függetlenség útjára lépett nemzetállamok a két világháború között nemcsak a Szovjetunió elleni imperialista célokai azonosultak, hanem — a monarchiabeli módszereknél finomabban — lényegében folytatták a nemzetiségek el* nyomását is. Magyar vonatkozásban a Horthy-korszak irredentizmusa és nacionaj lista vaksága a nép- és nemzet-psziché traumáját is okozta. A monarchia felbomlása után létrejött államok kényszerű és felemás kisebbségi politikája nem az ország egységének erősítője volt, hanem a széthúzó erők machinációinak a melegágya. Ebben a helyzetben a baloldaliak és a kommunisták voltak azok, akik a nemzetiségi kérdés igazi — a szovjet példa alapján megvalósuló — megoldását köve- telték, összefogást a fasizmussal szemben, a kultúra és az emberi értékek védelmét, nemzetiségre való tekintet nélkül. „A mi kesernyés kisebbségi sorsunk — írta Fábry Zoltán 1938 májusában — melyben azonban szabadabbak, keményebbek és messzelátóbbak lettünk —, a mi magyan ságunk — mely nem roppant getíncbe a kisebbségi sorsban — nem lehet hamis nyomaték egy mainál is összehasonlíthatatlanul nagyobb és ország-világra szóló jogtalanság és igazságtalanság realizálására ' a revizionizmus és a német világuralom érdekében. A felszabadulás óta eltelt esztendők tanulsága, hogy azzal segítjük a legjobban a nemzeti tudat formálását, ha nem szűnünk meg harcolni a nacionalizmus és a nemzeti elfogultság ellen. Hiba volna elhallgatni, hogy a nacionalizmus nem ismeretlen a szocialista világrendszer országaiban sem. Megtalálható ez az opportunista és revizionista erők szocialistaellenes törekvéseiben és á nyugati ideológiai díver- zió eszköztárábarí is. Az 1956-os magyar- országi ellenforradalom (a szovjet példa nemzeti sajátosságokat mellőző szektásdogmatikus politikai gyakorlata ürügyén) a nemzeti tudat szélsőségesen naciohálista és szovjetellenes felkorbácsolásához folyamodott. Az 1968-as csehszlovákiai eseményekben ugyancsak a nacionalista és szovjetellenes hisztéria játszotta a főszerepet, tagadva a szocialista fejlődés nyilvánvaló eredményeit is. Nem hiányzott ez a
