Irodalmi Szemle, 1986

1986/1 - Duba Gyula: Fábry Zoltán időszerűsége

került. Ennek az orientációnak egyenes vonalú és kérlelhetetlen a logikája: szakít a PMH-val. A hivatalos parlamenti ellenzék lapja Fábry számára nemzetieskedő és zsidóellenes. A szakítás természetesen reakció a lap szerkesztőségének magatartására is, amely polgári nemzeti érzületre épül és Győry Dezsőt is kitagadja soraiból. Korai írói korszaka után — amely a hagyományos klasszikus írói magatartás körvonalazódásának ideje — a kisebbségi író kezd érni benne, aki erős szociális érzékkel fogalmazza önmagát és elemzi élettere törvényeit. A fiatal ölvedy László nacionalizmusával szembe Földes Sándor internacionalizmusát állítja; a budapesti kurzus meddőségének ellentéteként, a „halott centrummal” szemben az „éledő perifériák” hatnak. Internacionalizmus vagy kozmopolitizmus? — teszi fel a kérdést, és az előbbi javára válaszolja meg. Látni kell gondolkodása erős politikai színeződését. Móricz Zsigmond regénye, a Kivilágos kivirradtig számára „igazi kvaterkaregény”, a megrekedtség jele, amikor kiutat kellene mutatni. Sziklay Ferenc lírai antológiája konzervatív és dilettáns, kimaradt belőle a korabeli kisebbségi líra élvonala. (Szakításuk máig tanulságos, irodalmi létünk paradoxonát felfedő példája a két törekvésnek — érdeknek —, a mennyiségi értékmentés és minőségi kiválasztás egymásnak ellentmondó, s mégis szükségszerű együtt- létének, melyek egyike sem lehet abszolút mérték, s ugyanakkor egyiket sem nélkülözhetjük). Az író kapcsolatba kerül a Korunkkal, megírja — Kassák költészetét bírálva — Az aktivizmus dekadenciáját. Tanulmányt közöl Mai német szociális irodalom címen, Ehrenburgról, Kún Béla ellenfeleiről ír, majd Oj valóság — új irodalom címen a születő szovjet irodalmat és több cikkében általában a proletár irodalmat méltatja. Ekkor közli a Sarló címére Etnográfiai szocializmus című esszéjét — 1929 —, amely a mozgalom választóvize lett, annak szakadását készítette elő; a szocialista beállítottságú fiatalok kiváltak a szervezetből, és a munkásmozgalom felé kerestek utat.

Tíz év sem telik el, és a lázas tekintetű ifjú „prófétából” a kor modern eszméjének filozófus közírója les?. Ezek az — 1926—29-es — évek a jövendő kritikus értékrendje alakulásának is termékenyítő évei. Mintha teljesen elfelejtette volna személyes fájdalmait. Minden publikált gondolata közéleti és mozgósító erejű. A Sarló, Győry Dezső Oj arcú magyarok című verse mellett az ő felismeréseire támaszkodva építi programját, melyek lényegi része apák és fiúk szakítása a nemzeti illúziók kérdésében, a kisebbségi élet tudatosítása és vállalása, és a magyar létkérdésekből következő, reális valóság- szemlélet.

Fábry Zoltán útját követve ezekben az években a kisebbségi író termékeny, kordeterminálta alakját szemléljük, ahogy a jövőre függesztett tekintettel öntörvényűén vívja magányos harcát szinte mindennel és mindenkivel maga körül. Igazába vetett hite, mely átizzik írásain, minden kor írója számára időszerű morális példa. A kritikus portréja pedig új minőséggel — erős politikai érzékkel — gazdagodik, mely látnoki erővel mondatja vele öreg földrészünk diagnózisát: Európa beteg! (Beteg Európa, Korunk. 1929. nov. 8.)

III

A szocializmushoz vezető útja szellemi természetű, korszerű kulturális tájékozódás és gondolati fejlődés eredménye. Pontos fogalmával élve: korparancs. írói alkatának fontos vonása a történelmi érzékenység, az erős történeti érzék. Közéleti írásai ténygazdagok és valóságihletésűek, az írói érzékelés azon fajtáját tükrözik, amely a képzelettel szemben a reáliákat fogalmazza. Korábban már megfigyeltük, hogy a kezdő író szenvedélyes humánuma egy elvont és expresszív Ember-eszmény felé irányult, de ez a nagybetűs, s ezért általános és alaktalan eszmény hamar megtelt valós tartalommal, előbb a széleskörűen vett szociális emberrel, majd konkrétan a kizsákmányolt munkással, a proletárral. A Beteg Európa diagnózisának mondanivalója, hogy a korabeli európai polgári kultúra és életmód önző, felelőtlen és züllött képviselői a kizsákmányolt proletár rovására hajszolják a múló gyönyöröket. 1931-ben az Író és osztályharc című tanulmányában „az entellektüel önkény irodalmi játéka” — figyeljük meg fogalmazását, lesz még róla szó —, tehát az értelmiségi öncélúság címére kijelenti: „az írót a meggyőződés avatja emberré”.

A harmincas évek eleje a szocialista eszmék európai méretű offenzívájának ideje. Németországban már erősen észlelhetők a fasizmus készülődésének jelei. A felszínre törve romboló világerő növekedett, mely azonban nemzeti köntösbe öltözve és áligazsá