Irodalmi Szemle, 1986
1986/2 - Koncsol László: Ütemező III. (Színes magyar verstan)
ÜTEMEZŐ III. Színes magyar verstan Roncsol László Daklilus A daktilus ereszkedő, háromszótagú, négy időegységnyi versláb. Első szótagja kétmorűs, hosszú, második és harmadik szótagja egy-egy morás, rövid: tá-ti-ti. (Jele: — Uü). A szó eredetije, a görög daktülosz kézujjat jelentett, de jelölte az ujjat mint a legkisebb görög hosszmértéket is; úgy tartják, hogy e versláb-név az ütem ujjakkal való dobolására vagy a daktilikus hexameter-ütemek velük való számlálására utal; eszerint a szó szoros értelmében „kézenfekvő” lehetett, hogy a legősibb és legközkeletűbb verslábat, a minden hellén által bámult homéroszi hősköltemények alapmértékét ezzel a szóval jelöljék. (A láb és a versláb szintén közös ógörög neve púsz volt.) A daktülosz szót egyébként az ujjlenyomat-vizsgálat nemzetközi nevéből, a daktiloszkópiából is tudjuk, s ha már itt tartunk, a szkopiá jelentése őrtorony, kémlelés, őrállás, figyelés, szemle — lásd még a mikroszkópiát, amely nem más, mint a parányok kémlelése, megfigyelése. A daktilus tehát a görög, majd a latin hősepika, a homéroszi eposzok, az Iliász és az Odüsszeia, illetve a vergiliusi Aeneis uralkodó verslába. Ezen jár, sőt táncol ez a hősi költői műfaj, mégpedig nem is akármit, hanem egy végtelenített haditáncot. A görögök ugyanis nemcsak szavalták, hanem énekelték, zenélték és táncolták is hőskölteményeiket, a daktilus tehát egyszerre zenei, tánc- ős versmérték. „Ménin aeiae, theá, Péiéiadeő Akhiľéosz, / úlomenén, hé mőri Akftaioisz alge etfcéke..Ezekkel a kétezer-nyolcszáz esztendős sorokkal kezdődik az európai műköltészet, ezen a nyelven, ezeken a férfiasan zengő, kemény daktilusokon, méltó hát, hogy az Iliász kezdősorait nemcsak szemléltetésül, hanem tisztelgésképpen is eredetiben idézzük, a daktilusok hangsúlyos szótagjait kiemelve, hogy ütemesen olvashassuk, skandálhassuk a görög szöveget. (Devecseri Gábor tolmácsolásában: „istennő, haragot zeng], Péleidész Akhi- leuszét, l Löszest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak ...”) Aztán következett az Odüsszeia, ugyanebben a ritmusban, idézzük hát az ő nem kevésbé szép és jellemző kezdő sorpárját is: „Andra moi ennepe, Mú sza, poZú'íropon, hosz mala poll a, / plankhťhé epei Troiész hieron ptolieíftron epersze..(Devecserinél: „Fériinról szólj nékem. Múzsa, ki sofcfele bolygóit, / s hosszan hányódott, feldúlván szenífalu Tróját...”) Persze, az idézett sorokban a daktilusok egy-egy szintén négy időegységű, de kétszótagú spon- deusszal (tá-tá) váltakoznak bizonyos ősi szabályok szerint; e két versláb szövedékéből jön létre a hexameter nevezetű sorfaj. Ez a versláb ma már nem hőskölteményekben, hanem lírai versekben fordul elő, ha megszólal. Aprily Lajos Tavaszodik c. versében például így lejt ez a szép ősi mérték: „Sáncban a hóvíz / könnyű hajót visz, / füstöl a fény ben a barna tető. / Messze határba / indul az árva, / lenge madárka: / billegető ...” A Márciusban, emelkedő anapesz- tusok (ti-ti-tá) társaságában, szintén ott szerepel a daktilus, a télűző cinkedal ritmusaként, meg is nevezve: „Régi, kiszáradt / tó vize árad, / néma kuíafcban a víz kibuzog. / Zeng a picinyke / szénfejü cinke / víg dithyrambusa: dactilusoí:...” Végül hadd idézzük e varázslatosan muzsikáló vers három zárósorát: „Zeng a csatorna, / zeng a hegy orma.
