Irodalmi Szemle, 1986
1986/2 - Soóky László: Kép — háttér nélkül (vers)
Kép — háttér nélkül Az öregember pőrére vetkezett, s állt az esőben, mint egy gyönyörű, szánalmas szobor. Barna víz volt a teste, kék víz a szeme meg fehér. A haja is víz volt, láthatatlan. Mögötte, akár a kelő nap, egyre magasabbra szállt a vörös bika, megszállottan énekelt, mint a templomok leánykórusai. A szivárvány ívén csapongott ama csillag felé, amely asszony képében tündökölt végtelen messze és egészen közel. S mert a találkozás egyre késett, a siratóasszonyok elzárták könnyzacskóik zsilipéit, körbeülték a ravatalt, hájassüteményt majszolgattak termoszból töltött forró teával. Mutatóujjuk benyálazott hegyével felcsipegették a csipkére hullt porcukrot, s kifordították zsebkendőiket. Az öregember állt az esőben, mely lassan fehérré szelídült, és megfehéredett a táj is: zúzmarássá szépült. Az útibatyus bárányka dideregve lapult az egyetlen fejfán, szorongva álmodott hatalmas, zöld réteket. Ezt álmodta az öreg is ujjongva, kitárt szívvel. Rohamosan tavaszodott. SOÓI\Y LÁSZLÓ
