Irodalmi Szemle, 1986

1986/2 - Csicsay Alajos: Kutyák (elbeszélés)

— Szökjünk el innét — szipogta Aliz. Bodri csodálkozva ránézett, mintha azt mondaná, ugyan hova, majd búsan lehajtotta a fejét.

Kosztot már napok óta nem hozott senki. Eleinte, mikor egyedül maradtak a kopár telepen, még megszánta őket egy-egy járókelő, de aztán ez is elmaradt. Az emberek másfelé tekingettek, s később arról kezdtek suttogni, hogy mégiscsak kellene valamit kezdeni a két ebbel, mert kárt tehetnek a gyerekekben. Ha nem is éppen veszettséget, de bármilyen csúnya kórt terjeszthetnek, hiszen nem egészségesek, ez messziről lerí róluk.

Bodri elhalt lábát valami megkarcolta, és a térdizület alatt rút tályog tátongott. Szörnyű rossz szagot árasztott, Aliz csak nehezen bírta elviselni, pedig finnyás orra már jócskán megszokta a bűzt, mióta ráfanyalodott a szemetesvödrökre. Sose hitte volna, hogy ennyi ételmaradékot szórnak ki az emberek. Milyen kár, hogy közé kevernek mindenféle limlomot! Bodrit hiába hívta magával, az dacosan összeszorította a fogát és a fejét büszkén feltartotta. Inkább éhen hal, de szeméten nem él. Ott ült a parcella közepén, mélyen elmélázva.

— Az. Az a ronda dög folytotta meg a kiscicát! — hangzott fel hirtelen a közelében. Először nem is fogta fel, hogy e szavak rá vonatkoznak, csak akkor rezzent össze, mikor az első botütések a koponyáját érték. Egy nagydarab férfi ütlegelte fogcsikorgatva, s közben dühösen sziszegte:

— Majd én móresre tanítalak, te piszok!

Máskor az ilyennek menthetetlenül elkapta volna a torkát. Most csak odébbugrott, hogy kitérjen a csapások elől. A járdán egész csoport bámészkodó gyűlt össze. Szemmel láthatóan élvezték a jelenetet. Ám ekkor váratlan dolog történt. Bodri hosszan, hangosan felkacagott.

Az emberek iszonyattal vegyes döbbenettel nézték.