Irodalmi Szemle, 1985
1985/10 - FIGYELŐ - Szilvássy József: A lusta királyság
gényhez s minden más stílusirányzathoz, mint Samuel Beckett. Ok ketten tulajdonképpen — már koruknál fogva is — inkább ősei ennek az irányzatnak. Mindenesetre az már ma világos, hogy a Claude Simonéhoz hasonlítható teljesítmény a huszadik századi francia irodalomban csakis Proust Az eltűnt idő nyomában- ja. S ha Simon századunkban csak Proust- hoz mérhető, akkor az egyetemes francia regényirodalomban is a legnagyobbak (Balzac, Stendhal, Flaubert) között a helye. így hát kockázat nélkül mondhatjuk, hogy az irodalmi Nobel-díj valóban méltó kézbe került; Claude Simon kiváló utóda századunk nagy irodalmi Nobel-díjasainak: Proustnak, Eliotnak, Faulknernak, Thomas Mannak, García Márqueznek. Cselényi László A LUSTA KIRÁLYSÁG Ősbemutató a Magyar Területi Színházban Szilvássy József Ismét egy olyan premier — méghozzá ősbemutató —, melynek kapcsán jószerivel csak a szándékot lehet dicsérni. A Magyar Területi Színház ugyanis — különösen az utóbbi fél évtizedben — nem kis erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy drámairodalmunk, s ezen belül gyer- mekliteratúránk drámai műnemének eléggé kopár fája végre virágba boruljon, és az eddiginél dúsabb, jobb termést hozzon. Színházunk megpróbál a maga sajátos eszközeivel részt vállalni a gyermekek érzelmi és értelmi neveléséből, értéktudatuk formálásából, igyekszik magához édesgetni a jövő potenciális nézőit. Nyilván nem kell különösebben hangsúlyozni, hogy a művészetben — amint más területen sem — nem elegendő a szándék önmagában. Erről győződhettünk meg Kő- szeghy F. László A lusta királyság című mesejátékának megtekintésekor, amely az elmúlt évad utolsó bemutatója volt. Az értékelő ezúttal szerencsés helyzetben van, mert az Irodalmi Szemléből ismerheti a mű alapváltozatát, s összevetheti azzal az átdolgozott, átírt szöveggel, amelyet a színpadon jelenítenek meg. Mindkét változat helyszíne Linkócia, a lusták birodalma, ahol mindennemű munka be van tiltva. Az első változatban egy embernek viszont muszáj dolgoznia, méghozzá önként, hogy működjön a varázs- vessző, és a dolgozó ember hátán táncolva ételt-italt varázsoljon a lusta népségnek. A munkát végző Almos egy idő múlva — talán azért, mert szerelmes Csecsebecsébe, a királylányba — nem hajlandó többé dolgozni. Ilyen előzmények után kapcsolódunk bele a cselekménybe. Megérkezik Fürge Marci a lustákhoz, akik már néhány napja éheznek. Miután tájékozódik, elhatározza, hogy megtanítja dolgozni ezeket a semmirekellőket. Elkéri a varázsvesszőt, elporolja vele az urak hátát, akik azonban továbbra is sült galambra várnak, s csínytevése miatt Fürge Marcit a várpincébe zárják. Marci itt óbort, munkaeszközöket, gabonamagvakat talál. Ezt követően visszatér a királyi udvarba, ahol Almost — különböző fondorlatok ellenére — továbbra sem tudják munkára bírni. Marci viszont meggyőzi őket arról, hogy dolgozni kell, a munka az alapja az életnek, az ember boldogulásának. Véget ér hát a lus
