Irodalmi Szemle, 1985
1985/10 - Finta László: Szatírák
A KÖLTŐ ÉS A SZÖRNYETEG N. városka határában szörnyeteg telepedett le. A város tanácselnöke s a helyi szervezetek képviselői karöltve tárgyalták az örömtelen helyzetet. — Fumigálja a felhívásokat — számolt be az elnök —, a legsikerültebben fogalmazott felhívások is úgy peregnek le róla, mint a harmat — mondta. — Szüzeket fogyaszt — csikorgott az aktíva doyenje —, maholnap egy sem marad belőlük. — Senkire sem hallgat — panaszokdtak a nőszövetségből. A testnevelés képviselői leszögezték, hogy így meg úgy, se lány, se fiú, nem maradnak biztonságban a szörnyetegtől. A tanácselnök saját csemetéire gondolt, akik számára oly körülményesen tette lehetővé az érvényesülést. — Lovagot kell küldenünk — mondta. A gyülekezet belesápadt, de a kompromisszum létrejött. Nagy nehezen szereztek. A lovag kemény valutáért ment a határba. A szörnyeteg körülröhögte, lepisálta, és fenéken billentette. A bajok még nagyobbak lettek. — Költőt küldjünk, az is romantikus — kapott észbe a kultúra illetékese. — Van költészetünk — mondta. Szép, kövér prémiumot inkasszált az ötletért. A gyülekezet lázasan tárgyalta a tennivalókat. — Olyat kell küldenünk, akinek már benőtt a feje lágya — kiabálták egymást oktat- gatva. — Akinek benőtt a feje lágya, nem lehet költő — akadékoskodott az öreg Domokos, mert ő már nyugdíj előtt állt. — En azt mondom, egy ízig-vérig modern költőt kell küldenünk. Ebben maradtak. A szörnyeteg nagy küzdelemben széttépte a költőt, de rövidesen ő is beledöglött, vérmérgezést kapott a modern költészet baktériumaitól. A városka határában helyreállt a rend. Hálából szobrot állítottak a költészetnek a téren. Az ünnepi szónok kiemelte közéletünknek azt a mozzanatát, amikor érezzük, hogy benő a fejünk lágya. Csak így tovább, mondta, töretlenül, fel a sziklaszilárddá keményedett koponyák felé! A JEGYZETFÜZET Eléggé roncsolt állapotban beszélgettem T. íróval, aki a jegyzetfüzeteit dicsérte: egykori önmagával találkozhatott általuk. Évente tíz-tizenöt noteszt firkált tele. Nincsenek ilyen találkozások, mondtam, mert nem létezik folyamatos tudat. Csak pózok léteznek. A pózaiddal találkozgatsz. Ezt akartam mondani, felete, és mindketen egy fokkal nyomorultabbnak éreztük magunkat.
