Irodalmi Szemle, 1985

1985/10 - Kövesdi János: Írók egymás közt

ÍRÓK EGYMÁS KÖZT

Kövesdi János

Egy regénypályázat eredményhirdetése után fogadást tartott az írószövetség elnöke, természetesen a szövetség pompásan berendezett új klubjában. Az elnök a díjazott írókat a saját asztalához ültette, és beszélgettek.

Mint minden versenynek, ennek a vetélkedőnek is megvolt a favoritja. Az írótársak és a fiatal kritikusok Soós Pétert tartották az első díj esélyesének, de ő csak a harmadik díjat kapta. Jó író volt, igazi, eredeti tehetség. Az első díjat Benda Bélának, a „hivatalos” favoritnak ítélte a hivatalos zsűri. Soós feszengett a helyén, általában nyugtalan természet volt. De most úgy érezte magát, akár egy vesztes zsoké egy rosszul sikerült lóversenyen. Fölöttébb bánta, hogy benevezett a pályázatra. Soha többé! Soha többé! — ismételgette, a szája szélét harapdálva.

— Boldog, boldog vagyok! — avatta be érzelmeibe az elnököt és pályatársait Benda, miután a második palack pezsgőt is megitták.

— Örülhetsz is — hagyta helyben az elnök —, hiszen tavaly is te nyerted az első díjat, azelőtt is, megnyerted a tévéjáték-pályázatot, nagy sikerrel játssza drámádat a Fővárosi Színház, és a szövetséget is te képviselted az idén a nemzetközi írókongresszuson.

Soósban elbődült a borjú. Elhatározta, hogy ez egyszer plagizálni fog, és nem kisebb személyiséget, mint Diogenészt, a csavaros észjárású görög filozófust.

— Minek örülsz annyira? — kérdezte látszatnyugalommal.

— Minek? — ámult el Benda. — Hát annak, hogy győztem.

— És kit győztél le? — érdeklődött Soós.

— Ne hülyéskedj! Hát Irányit meg téged.

— És mondd csak — lehelte az arcába a pezsgőszagot Soós —, jobb, vagy rosszabb író vagyok-e én, mint te?

— Termé jzetesen rosszabb, hiszen legyőztelek.

Szusszanásnyi csend.

— Nem értelek — csóválta meg a fejét Soós. — Mi örülnivaló lehet azon, hogy győztél, ha magadnál rosszabbakat győztél le?