Irodalmi Szemle, 1985
1985/10 - Vajkai Miklós: Lusta por
Lángvörös hajkoronája még megmenti szétfolyó fizimiskáját. — Hja, mostanában kitesz az idp magáért... Ülni a presszóban. Bámulni M.-nét. Haloványkék szemei izgatón, fáradhatatlanul futnak ide-oda, a vendégek elé löki a poharakat, szerencséje van. Jó időben született. A társadalmi mozgások hajdan kilökték bávatag világából, Így lett a kor fenegyereke, s részére nagy-nagy életajándék ez a presszó ... Béel számára Gúnyárd megye — akárha terített asztal. Béel Gúnyárd megye poétája. S ha jön, körbemutatja huszonnégy karátos szkepticizmusát.. . Olykor megjelenik a kilencvennégy esztendős Szamary Oszkár, aki 1924-ben egy bal- fogásos éjszakán elkártyázta a megye egyetlen jégkorongcsapatát, leül a pulthoz, s M.-né kacsóit simogatja. — Ugyan már, ne tedd a szépet reccsen rá ilyenkor M.-né. — A te szerelvényed már elment... Vagy feltűnik Foltíni, a Pressvári Központi Sportiskola hajdani nagyreménységű labdarúgója. Tizenkilenc sem volt, midőn az „Építésben szerzett érdemekért” állami kitüntetést kapta. Ej, Foltíni... A lábad előtt hevert már a világ ... Ültem itt a presszó hetes termének zugában, mikor Foltíni belépett, s már nem feszült rajta úgy a legújabb öltönye, s szeme... mintha baj lett volna a nézésével ... Igen, azon nyomban szagot fogtam. A nője hagyhatta ott, alighanem a nője, mert egy idő óta elindult a lejtőn ... Idejött az asztalomhoz, s azt mondta: — Megvolt a tehetségem, de rossz Irányba hagytam magamat sodortatni, mert puhány vagyok, mimózalélek ... Én meg néztem őt. Ehhez a rusnya megyéhez képest... Szóval, ha csak egy villa- natra is, de Foltíni megmutatta a lehetőséget és az irányt. És... más az, hogy nem jött ki a lépés, viszont nemcsak Gúnyárd megye van, és Foltíni — tényleg — elmaradt... másokhoz viszonyítva kevesebbet teljesített... s végül maga előtt is pipogya, rongy alakká lett.. . El is tűnnek szemünk elől a hozzá hasonló, balsikeres emberkék, mennek keletre — Szlovákiába, vagy az északnyugati cseh városkákba, befészkelik magukat a viharvert városfalak közé, s ha kell, hát még nevet is cserélnek, és egészen jól kijönnek új névvel, új, kiőkumlált életrajzzal ... Ez mégiscsak tűrhetőbb állapot: kétkezi munkás vagy álmod városában, Üstíban, Šumperkban, Litpmyšlban. Muráňban: romák közé járhatsz, vedelhetsz kedvedre, mégiscsak több, mint bukott sportolónak, gondolkodónak, mifenének lenni Gúnyárd megyében. .. Csak az marad itt, aki jól érzi magát a presszóban... Nézem őket. Ülnek az asztaloknál, csak a vállukat, fejüket látni, mintha nem is emberek, csak igazolványokra készített fotográfiák lennének ... — Eegen... — ásít valaki a sarokban. — Csak az marad itt, aki jól érzi magát a presszóban ... S aki a legkiválóbban érzi magát: Orszowiczki főúr. 3 Elhalad az asztalok közt. Az arca sebhelyes és pergamenszínű. A langaléta alkata: az ember arra gondol, hogy ez a nyakigláb figura menten összecsuklik. Ám Orszowiczki tényleg jól érzi itt magát. Életének dobogója ez a szörnyszülött épületköltemény. Sétafikál fel s alá. Az arcán az elolvadás előtti állapot kenetteljes megnyilvánulása. — Jó reggelt, Szamary úr. . . Jó reggelt... No, hogy ityeg a fityeg? Odapillantok. Látom a szemem sarkából, hogy átnéz ezen az egyetlen valamirevaló emberen. Mert hagyjuk meg: a vén Szamary Oszkár a legvagányabb, a legemberibb lény
