Irodalmi Szemle, 1985

1985/10 - Vajkai Miklós: Lusta por

LUSTA POR

Vajkai Miklós

„zsongva borongva bongva szólt az ima fényt fényt fényt írt Uram a gondra”

M. Asturias

Első lélegzetvétal

1

Mindenekelőtt

a víaszszínű porfelhő, amint lassan •- akárha egy lassított filmet nézne az ember — a magasba emelkedik. Unott, agyonhajszolt világ ez. A mezőváros közepén lomha macskák pancsikolnak a bokáig érő porban. Autó döcög át a bávatag tér peremén. A torkolatnál hajdan egy sorompó is állt. Sorompó. Ha ott volt: egyszerűen ottfelejtették. Vagy küldetése lett volna? Az emlékkép visszavonhatatlan. Emlékkép. Öregszem. Tíz alapfogalomra tűzhetem eddigi évtizedeimet. Öregszem: meglátszik a hajamon, meg a nyakamon, nem, nem vagyok már a régi. Ám ahogy erőltetge- tem az emlékezetemet, már nem csak a narancsszín szőrzetű macskákra, a korha- tag sorompóra emlékszem, s a Pobieda személygépkocsi zajára — ott a túloldalon; első meglátásainkat nem lehet „csak úgy” kiseprűzni, és város ide, város oda, három évtizeddel ezelőtt még napjában két alkalommal a Központi téren haladt át a tehéncsorda ... Idült világ ez itt. A lusta porával.

Persze más szelek fújnak már. Mégis elég ideszagolnia egy idegennek, s megérzi, vannak dolgok, melyeket nem egyszerű megváltoztatni.

„Betévedsz Gúnyárd megyébe, átrobogsz a gúnyárdi síkon, s olyan érzésed támad, mintha iszonyatosan hosszú, tapadós út lenne mögötted, s mintha az Időben is visszasodrődtál volna, mondjuk az európai húszas évekbe ..

2

Ülni a Központi tér Bauhaus stílusú presz- szójában. A belső díszletek. Innen is, onnan is összekutyulva. Hát persze, az iparművészet kikerics-csodája. Az italodba mintha port kevertek volna. Zavaros. Akárcsak a pillanatnyi kép. A bárpult mögött M.-né trónol. Negyvenöt-negyvenhét évesen. Vastag, szeplős karjait keresztbe lódítja, az ökle buzogánycsökként felfele, mintha valami trágárságot akarna kilökni, azt mondja:

— Milyen fáintosan süt a nap.