Irodalmi Szemle, 1985

1985/9 - FÓRUM - Zeman László: Írások a műfordításról

Már a felsoroltak hátterével, tehát bizonyos megszorítással értelmezzük a szerzőnek azt az állítását, hogy a fordításkritikának nem a nyelvi szerkezetre kell irányulnia elsősorban, hanem az érték szerveződésére, illetve megfeleltethetőségére a célnyelvi szövegben (145). A megszorítást úgy fogalmazhatjuk meg, hogy nem kell feltétlenül „ész- revennie” vagy inkább észrevétetnie a nyelv teljesítményét. Viszont a hiátusok és másí- tások, az eltérés kimutatásában nem mellőzhetjük azt, miképpen „találta el” a nyelvi megoldás (a jelölő) az adott értéket (a jelöltet). S ha megfigyeljük a szerző „anyag- kezelését”, amint azt az előbbiekben is említettük, abban mindenütt az „együttválto- zás” elvét követi, egymásra vonatkoztatva a nyelvi formát és a magasabb szintű jelentéseket. Tanulságos összevetést végez e tekintetben a Hamlet szlovák fordításaiban is. A hviezdoslavl fordítással szemben J. Kot a színész-király színpadi monológjában az antik világ isteneinek {Főbusz, Himen, Ámor) idézését elhagyja, és helyette „tárgyi” jelöltjüket (nap, szerelem) veszi fel. Csakhogy az allúzió és a szövegrész verstani felépítése egyaránt megkülönböztető idézet, „ősibb” szöveg beépülése a tragédiába, s J. Kot „köznyelvi” átdolgozása ezt a tényt közömbösíti. Az archaizáló fordítás és az eredetiben eszközölt archaizálás természetesen mindig egy tőről fakad, a szerző ezt sokoldalúan közelíti meg, s a nemzeti nyelv stílusrétegződéséhez viszonyítja. így megy át a kérdés felvetése a nem irodalmi szintű (szubstandard) nyelvváltozatok (köznapi beszélt nyelv, nyelvjárás stb.) kiaknázásának problémakörébe, taglalva a nyelvjárás tolmácsolhatóságá- nak a szükségletét és eshetőségeit. Általában a 60-as évektől követhetjük, hogy a szlovák fordításokban igénylődik az ekképp árnyalt eredeti szövegnek (főképpen a városi szlengnek) az átültetése (165), s a realizálásban a nem irodalmi szintű szöveget leginkább a beszélt nyelv illúzióját keltő újraformálással oldják meg. Tapasztalható, hogy minél jobban kötődnek a mű értékei nyelvi formáltságához, a fordításban annál erősebb a helyettesítéssel, analóg elemekkel történő reprodukálás kényszere, s ebben a befogadó fél nyelvi és nemcsak nyelvi sajátosságának hatása alól nehéz kitérni. (De megtoldhat- juk vagy nyomatékosíthatjuk az érvelést talán azzal, hogy az effajta egyenérték az érintkező és rokon kultúrájú nyelvközösségeknél mindenképpen elérhető, azaz itt is analóg jelleggel érvényes a nyelvtipológia ama megállapítása, hogy az eltérés a nyelvek között a magasabb nyelvi egységek, szintek [mondat, szöveg] felé csökken, illetve a nyelvi rétegződésben és a stílusban jelentősen erősödnek fel a konvergens hatások, ami megkönnyíti a fordítást.)

A fordítás és a stíluskonvenciók tárgyalásában leginkább az átképzeléses beszédmód fordításának pásztázása ragadott meg bennünket. A szerző az elbeszélő narrátori stílusának és az alakot jelző beszéltnyelvűségnek a jelzéseit veszi számba a párbeszédes formákban, továbbá az átképzeléses beszédmódnak (a jelölést mi alkalmazzuk) mint a próza szubjektivizálódásának megjelenését, és fordításukkal foglalkozva elemzi a régibb angol prózában gyakori típust, amelyet „függő egyenes idézetnek” nevez (185). Egy példával: To which he answered, „That he had been desired by the husband to watch the motion of his wife...” (szó szerint: Erre azt válaszolta, „Hogy a férj megkérte, kövesse a feleségét...” [185]). Helyes az a megállapítás, hogy a forma kettős (tulajdonképpen a grafikailag jelöletlen egyenes idézettel állítható ellentétbe-párhuzamba [Z. L.J), s átmenetet képez a szabad függő idézethez. A kérdés lényege azonban a következő szemelvényből tűnik ki: For, as she herself said, „She had always esteemed fenny as a very sober girl ... and had rather suspected some of those wanton trollops, who gave themselves airs because, forsooth, they thought themselves handsome.” (Szlovák fordítása: Povedala si, že považovala Jenny za neobyčajne slušné dievča ... a skôr podozrievala niektorú z tých necudných fľandier horenosiek, ktoré si namýšľajú (dajsamisvetel), že sú pekné (186). Szerintünk jó példa ez arra, hogy a függő idézet (beszéd) nem zárja ki a mondat-kijelentés átképzeléses státusát, s az idézőjelet elhagyó fordítás, amennyiben az átképzelés más jelzéseit megtartja, azt ugyan fokozati eltéréssel, de érvényesíti. Egyetérthetünk a vizsgálat érvelésével: a beszéltnyelvi fordulatok (necudné fľandry horenosky [az eredeti ezzel szemben standardabb]) az alak szubjektív értékelését tartalmazzák, de nem kevésbé az átképzeléses beszédmód jelölője- kitevője a közbevetett s a szlovákban felfokozottan expresszív szólásmód. Mindezáltal az alak és belső monológja az átképzeléses beszédmód kategoriális szintjén érvényesül, s vitatható a szerző véleménye, mely szerint az idézőjel elhagyása már egyértelműen visszautalja a sorokat a narrátori szövegbe (187). (Ez csak az első mondatunknál van