Irodalmi Szemle, 1985

1985/9 - FÓRUM - Mayer Judit: Nyelvhasználati gondjainkról

baleset okozta a halálát, repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, autóbaleset érte, éa ,belehalt sérüléseibe, egy repülőgép-szerencsétlenség során életét vesztette stb.

És vajon helyeselhetjük-e az ilyen mondatokat: A gyerek örül az utazásra. Örülök a holnapi színielőadásra. Lehet-e magyarul örülni valamire? Bizony nem lehet. Hiába hivatkoznak egyesek arra, hogy valaminek akkor örülünk, ha az már megtörtént, megvan, ellenben amikor valamilyen várt dologról, eseményről van szó, akkor nem annak, hanem arra örülünk. Ez nem igaz. A szlovákban és más indogermán nyelvekben, például a németben, megvan ez a különbség, a tešiť sa niečomu és a tešiť sa na niečo nem egészen ugyanazt jelenti. A tešiť sa na niečo, melynek mintájára az örülök rá létrejött, valóban valamilyen a jövőben bekövetkező dologra, eseményre utal. A magyarban ilyen megkülönböztetés nincs, de a szövegkörnyezetből úgyis kiderül, megtörtént vagy várt dolognak, eseménynek örülünk-e. Ha pedig szükség van a pontos elhatárolásra, akkor azt bővítménnyel vagy mellékmondattal fejezzük ki. Helyesen tehát így mondjuk: Örülök a holnapi színielőadásnak. Ehhez nem kell semmiféle magyarázat, a holnapi jelzőből úgyis világos, hogy valami várt dolognak örülök. Más a helyzet a másik mondatunkkal. A gyerek örül az utazásnak — ez a szövegkörnyezetből kiragadva valóban jelentheti azt is, hogy az utazás már folyamatban van. Ha tehát azt akarjuk helyesen kifejezni, hogy a gyerek a jövőben megvalósuló utazásnak örül, akkor például így fogalmazhatjuk meg a mondatot: A gyerek előre örül az utazásnak. Örül a tervezett utazásnak. Örül, hogy utazni jog stb. Csak azt nem mondhatjuk, hogy örül az utazásra, mert a magyar örül igének nincs -ra, -re ragos határozója.

És számtalanszor elmondtuk már, hogy valamire játszani magyarul nem lehet. Mégis hallunk ilyeneket, gyerekektől, felnőttektől egyaránt: kártyára, iskolára, bújócskára játszunk. Holott helyesen kártyázunk, ilyen vagy olyan kártyajátékot játszunk, iskolát, bújócskát stb. játszunk. A szlovákban helyes a hrať na karty, na schovávanku stb. Persze ilyesmiket is hallunk néha: ez meg itt igazgatóra játszik, e helyett: játssza az igazgatót — vagyis más szerepet vesz magára, másnak mutatja magát, mint ami.

Ojabban a különbözik ige is „felszedett” egy helytelen, ugyancsak szlovákos vonzatot. Helyesen, mint tudjuk, valaki vagy valami különbözik valakitől vagy valamitől valamiben. A szlovákban: líši sa niečo od niečoho niečím. Ennek mintájára olvashattam aztán ilyen mondatot: Ez a növény nagyságával, színével és levelei formájával különbözik a rokon jajoktól. Hát bizony nem nagyságával, színével és formájával különbözik, hanem nagyságban, színben és levele formájában különbözik.

Sok példát lehetne még felsorolni, de inkább térjünk át egy másik hibacsoportra.

Állandó szókapcsolataink egy része lefordíthatatlan. Ugyanez érvényes természetesen más nyelvekre is. Ilyen esetekben a frazeológiai egység értelme szerint meg kell keresnünk a másik nyelvben az azonos vagy megközelítően azonos jelentésű frazeológiai egységet vagy egységeket, illetőleg valahogyan körül kell írnunk a képes kifejezést. Ne mondjunk tehát ilyeneket magyarul: a fejétől a sarkáig, mert ez valójában szlovákul van: od hlavy po pätu, s ennek a helyes magyar megfelelője: tetőtől talpig. Annak nincs feje meg sarka — ez meg a szlovák nemá hlavu, pätu szókapcsolat szó szerinti fordítása. Helyes magyar megfelelője: se füle, se farka, esetleg: se teteje, se veleje. Ha szlovákul azt mondanám: nemá to uši, ani chvost, minden bizonnyal kinevetnének. Egy suhintásra minden megváltozott — mondta valaki, akinek nyilván a szlovák jedným šmahom járt az eszében. Magyarul: egy csapásra minden megváltozott. Ez csak így helyes, mert az egy csapásra szókapcsolatnak átvitt értelme van, az egy suhintásra azonban konkrét értelmű.

Azt, hogy mit jelent magyarul a kézről kézre ad, kézről kézre jár szókapcsolat, nyilván nem kell magyaráznom. Egyesek azonban használnak egy kézből kézbe kifejezést is, olyan értelemben, hogy valami közvetlenül — nem is mindig egész szabályszerűen, amúgy suttyomban — kerül egyik embertől a másikhoz. Ennek is megvan a szlovák elődje, a beszélt nyelvben használatos és a szótárakban nem is igen közölt z rúčky do rúčky. A szlovákba alighanem a cseh nyelvből került, mert a cseh—magyar szótár közli ezt a kifejezést, és ezeket a magyar jelentéseit sorolja fel: ’kézből kézbe', ’kézen-közön’, ’hoci-nesze’. Én bizony a kézből kézbe kifejezés helyességét megkérdőjelezném, mivel nem ismeri az értelmező szótár, sem a magyar szólások gyűjteménye, s tudtommal a magyar nyelvterület más részein nem használatos. A kézen-közön határozőszó jobban megközelíti a z rúčky do rúčky értelmét, bár a kézen-közön határozószónak nem annyira