Irodalmi Szemle, 1985

1985/1 - FIGYELŐ - Koncsol László: Horizont

ha közlünk néhány adatot eddigi munkásságáról. A Fehér Ferencnél egy évvel fiatalabb kritikust, irodalomtudóst, egyetemi professzort az irodalomtudomány minden terepén megtaláljuk. „Szerteágazó tevékenységének belső motorja az a szenvedélyesen elkötelezett szellemi alapállás, mely a közösséginek és objektívnek tűnő kérdéseket személyes kérdésekké minősíti át, és így az irodalmat és a kultúrát komplex emberi-társadalmi jelenségnek tekinti. Ugyanez a szenvedélyes személyesség határozza meg irodalmi, irodalomtörténészi munkásságát is”, írja róla találóan Bányai János. (A magyar irodalom története 1945—1976, IV. A határon túli magyar irodalom. Akadémiai Kiadó, Budapest 1982.)

Bori, aki a század egyetemes magyar és jugoszláviai magyar irodalmát egyaránt kutatja, de olykor más tájakra, például a mi irodalmunkba is tesz egy-egy kiruccanást, például kitűnő esszét írt Fábryról, nemcsak elhivatott, hanem termékeny tudós is. Két monográfiát írt Kassák Lajosról, kismonográfiát Krúdy Gyuláról, Radnótiról és Krležá- ről, háromkötetes áttekintést a magyar irodalmi avantgarde-ról, két könyvet az újabb magyar szépprózáról, kitűnő tanulmányokat Weöresről, Juhász Ferencről, Nagy Lászlóról, Németh Lászlóról, Déryről, Füst Milánról, Mészöly Miklósról, Mándyról, Pilinszkyről, tanulmányok több kötetbe gyűjtött sorát a jugoszláviai magyar irodalomról, készített antológiákat és szöveggyűjteményeket, foglalkozott a magyar és a délszláv irodalmak kapcsolataival, s megírta a királyi és a szocialista Jugoszlávia magyar irodalmának történetét. Gondolataival és kezdeményezéseivel már eddig is erős lökéseket adott a magyar irodalomtudománynak, alakította a kortársak irodalomszemléletét, módosította értékrendjét, általában következtes műközpontú irodalomszemléletével mély hatást gyakorolt a mai magyar irodalomkutatásra és kritikára.

Fehér Ferenc-monográfiájának első fejezetében a költő gyermekkorával s annak a költő lírájára gyakorolt szüntelen jellegalakító hatásával foglalkozik. Egyszerre érdeklik Borit a költő korai életének képileg, illetve motivikusan hasznosított szociológiai és lelki-érzelmi elemei. „Nem minden költő esetében bírnak egyforma jelentőséggel ezek a korai életévek”, indokolja Bori a hosszú életrajzi fejezet beiktatását. „Az olyan költőknél, mint Fehér Ferenc is, megkerülhetetlennek látszanak költészetük leírásakor és értelmezésében: életrajzuk adatai és életük epizódjai ihletük közvetlen forrása, versük a személyesség és a magánélet pecsétjét is magán viseli.” Tekintsük hát mi is át a költő korai életéveit.

Született 1928-ban a Szabadka környéki Nagyfény egyik tanyáján, egy kommenciós cseléd ötödik gyermekeként, de mire megszületett, első két testvére már nem élt. A család a nagybirtokos tanyájáról Topolyára költözött, s a kis Fehér már ott járt elemibe, majd 1940-től polgáriba. 1944 nyarán két bátyja és édesapja a frontra került, s ő az édesanyával kettesben hadisegélyen élt, de szeptembertől tovább tanult az óver- bászi gimnáziumban. Októberben hazagyalogolt, mert közeledett a front, s a felszabadulás után egy évig az iparban és mezőgazdaságban vállalt munkát. Aztán a szabadkai gimnázium diákja lett, s 1949-ben, huszonegy évesen érettségizett. A szabadkai magyar tanítóképzőben tanult tovább, de közben már az Ifjúság Szava c. lapot szerkesztette. írni korán kezdett, tizennégy évesen vetette papírra első versét, tizenöt évesen első novelláját, mindvégig kitartóan olvasott, s már kamaszfejjel írónak készült. Petőfit és a népi írókat követte, a front után, jellemző módon, A magyarság néprajza c. monográfiát bújta, s írói álneve a Veres Péter-i fogantatású Gyepsori lett. Az Ifjúság Szava, majd az akkor még szabadkai Híd műhelyébe is éppen első felfigyeltető közlései alapján hívták meg a huszonegy éves Fehér Ferencet.

A hetvenes évek elején jelent meg a költő verseinek a vajdasági magyar iskolák részére készült válogatása (Szívemben nyugvó tengerek. Tankönyvkiadó Intézet, Újvidék). Ennek kísérő Vallomása ban írja, hogy a többi legkisebb gyermekhez hasonlóan ő is anyás fiúcska volt; „a nagyobbak nem mindig fogadtak be komoly játékaikba", írja, „nagyobb kirándulásaik, csatározásaik során csak kölöncöt jelentettem. Így aztán édesanyám magával vezetett asszonyi útjaira: virrasztások, temetések, búcsújárások énekei élnek emlékezetemben. Korai tanújává váltam asszonyi panaszainak, de halo- vány, tiszta énekeire is emlékszem vasárnap délutánok családmelegében ...” Az egyenes, dolgos, tiszta apát a férfiasság örök mintájaként tisztelő és az okos, melegszívű anyát elévülhetetlen asszonyeszményként, áhítattal imádó költő mint lírájának soha ki nem apadó ihletforrását kezeli szüleinek emlékét, az őket — gyermekkorát —- övező