Irodalmi Szemle, 1985
1985/9 - Kulcsár Ferenc: Ezeregyéjszaka (vers)
színjátékok századában, termékeny poklában alászálltál — belenyomtak szennyezett habokba: megsebzett teremtő, megrendült ember! Fájdalom ás áldás jegyes a neveddel. 2 Ö, tőlem a kezdetektől elpártoló istenem! Belépsz minduntalan a művembe, mint oktalan, vakmerő gyermek, megjelensz és megdermed a szívem; nem tehetek mégsem másként, híven mutatom a vért virágzó világot, az álomba ömlő valóságot, a valóságba omló álmot — mindent, mit az igaz kínokból megértek, álljon itt a képen, fordítva felétek: eszméltem én, míg itt így, avagy ügy éltem. 3 (Ezerkilencszáznyolcvannégyet írnak mifelénk, júniust, megírhatatlan versbe jutsz, Jakoby Gyula, végleg. Nézem mosolygó arcképed ecseteid milliói között, fehér lángban fürdik az ég őszült fejem fölött, délután van — tekinteted mosolygó, titkos fényjel, e nevenincs műben kísérj el a lehetetlen kapujáig, fegyverben vagyok állig, segíts a súlyos pengéket vinni — segíts a roppant vasakon, zárakon átmenni... Kórházból jövök, bicegek, vigyorognak a kék egek, muskátlis ablakok rám nyílnak, ablakba tett macskák rám nyínak,
