Irodalmi Szemle, 1985
1985/8 - Dobos László: Táncika (elbeszélés)
Eszébe jut az általa csodált nagy francia, Saint-Exupéry, pilóta és író. Az ég nagy táncosa volt: ,,a háborúban nincs pásztora a nőknek ..ő írta. Sok mondatát kívülről tudom, némelyiket országhatárokra kellene írni óriási betűkkel. Tragikus alak, újkori tragédiahős volt, az ember tárulni kezd, ha őt olvassa. Érdekes, ha az örömhöz közel kerülök, a tudatom falán a háttér mindig komor, talán a magam nemzedékének kettős látása; a háború korma a lelkűnkön van. Lehet, hogy a lányok ujja Saint-Exupéry emlék-kezéhez ér, s az ő tapintását adták tovább. Lehet. Vállalom a halált, ő írta magáról, tízezer méter magasan repült német vadászgépek gyűrűjében, mikor megfogalmazta ezt magának. Mi most a táncot vállaljuk, a jókedvet, a győzelmet éhezzük és csak a győzelmet, mert ösztönösen tudjuk, hogy a jó érzés, a győzelem összeköt. A mi korunk a kis győzelmeké. Mindenki akar egy győzelmet, ha lehet, sok győzelmet. Mert a kudarc, a vereség elválaszt, elválaszt másoktól, magunktól is. Egyformák lettek a francia lányok, alakjuk, kezük mozgása, elég volt egy pillanat, és egyforma piros virágok lettek. Furulyák, sípok, aprócska dob, csörgő, ennyi a zenekaruk, s minden hihetetlenül könnyű. A mi táncaink dühösek, indulatosak, ráverünk a csizmára, lábunk szárára, dobbantunk nagyokat, nekik minden részük táncol, kezük, testük, lábuk, élvezik, el- játsszák az örömüket: carnaval, carnaval, ismétlik, carnaval... Az újságíró már a színpad szélén áll, s keresi a lányt, aki megérintette öt, de egyformán emelkednek és hullanak vissza a kezek: összevisszaság és rend, kedves, csábító kecsesség, innen már csak egy mozdulat lenne az ölelés: tisztaság ős csábítás, szerelemre hívogatás és mosoly minden mozdulat előtt, lepkeországban lehetnek ilyenek a lányok ... Már csak azt az egyetlen lányt szeretné felismerni, különválasztani és elterelni a többiektől. Odamegy a zenészekhez, tangó, mondja kérlelőn, tangó, vagy ha nem, csárdás, mutatja is: visszamosolyognak, s fújják ... Carnaval, carnaval. Berántják a sorba, kétfelől fogják, s a kezek szorítása-lazítása diktálja a ritmust, szorítják és elengedik a kezét többször is, megrándul a félkör, lelassul. Francia öröm, francia tempó. Lentről tapsolják a férfi bohókás esetlenségét, medvemozgását. — Comme si, comme si — csicsergik, s mutatják is a könnyű féloldalt lépési. — Comme si, így, comme si... Az újságíró makacsul kitart a taiigó gondolata mellett, s ölelné magához egyiküket, hogy kilépjen vele a sorból... — Non, non, legarement, könnyedén ... Farandele, így, ez könnyű tánc, lezseren.. . Tesz még egy kört, aztán kisodródik közülük, zenéjükből, mosolyukból, fáradtan támaszkodik, örül, hogy útitársai nem látják megszégyenülését. Carnaval, mindenki tánca, mindenki öröme, nehéz érvényt szerezni saját akaratomnak... Előbb azonosulni kell mások örömével, talán ez, ebben a kavargó, vigadó niasz- szában előbb meg kell keresni egy fehér cérnaszálat, s ha nem ezt teszed, mehetsz. Közel vagyunk, és mégis mekkora távolság feszül közénk a jókedv tetején is. Ebben is igaza van Saint-Exupérynek: egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatok. — Tangó, tangó vagy csárdás — kiáltja. S a tánc megy tovább, a lányok zavartalanul forognak, új mosoly terem a szájukra. Nem történt semmi. Carnaval, páratlan jókedv, a táncoló kiscsoportok még együtt vannak, az éjszaka csábításának a hatalma még nem erősödött fel, még folyik a jövendő találkozások előjátéka, előbb mindenkinek le kell magáról táncolni a ruhát, a pompázó színeket, a fodrokat, a színpadmosolyt, az előző órák s napok beidegzett mozdulatai;.. . Át kell változni, hogy a lelkekben csak könnyedség legyen, gondtalanság, teljes béke. E pillanatban fontosnak érezte magát az újságíró, elég egy ilyen emberi érintés: az élet visszaigazolása ez, biztonságot ad, ha a pillanat biztonságát is. Fényünket, a pillanat kisvilágait gyakran másoktól kapjuk. Szabadnak érezte magát, apró kis álarcot vásárolt, s első mozdulatával tükröt keresett. Valaki ismeretlen a fülébe trombitált, hiába forgolódott, sokan zajongtak körötte. És nevettek, az éjszaka közepének ez lesz a legmagasabb hulláma: a nevetés, az öröm eleje, a csábításé, a várakozásé, a nevetés az éjszaka belépője, az izgalom még a bőr alatt vibrál.
