Irodalmi Szemle, 1985

1985/8 - Alabán Ferenc: „Mi hát az ember?”

rozotí igényével. Ezek a törekvések — ha nem is végérvényesen kiérlelt és egyenletes formában — egyben a haladó magyar irodalom folytonosságába illeszkedtek be, s a csehszlovákiai magyar irodalom keretén belül, mint minden irodalmi váltásnál, a dialektikus fejlődés magasabb fokát jelentették.

Vizsgálódásaink és értelmezéseink is bizonyítják Tőzsér Árpád lírájának nélkülözhetetlenül fontos és funkciógazdag szerepét a csehszlovákiai magyar költészet felszabadulás utáni fejlődésének kezdeti differenciálódásában. Szélesebb összefüggésbe helyezve Tőzsér ekkori jelentőségét, megállapítható, hogy a csehszlovákiai magyar költészetnek a hatvanas évek első fele végén jelentkezik az az igénye is, hogy a lét megértésének eszköze legyen, minek következtében nagymértékben megtelik gondolati, lilozofikus, ontologikus értelemmel és színnel. Bábi Tibor ez idő tájt megjelenő két kötete (A Forrás éneke, 1965; Könny a mikroszkóp alatt, 1966) — melyekben a költő lírájának végső és legteljesebb formáját hozta létre — nagy szerepet játszott a felszabadulás utáni költészet említett integrációjában.

Tőzsér Árpád Bábi két említett művének megjelenése után második verskötetével (Kettős űrben) kezdődően szintén ekkor kapcsolódik szorosabban a „nosce te ipsum” szellemű létköltészethez. Tőzsér ekkori állapota azonban partikuláris jelenség saját lírikusi pályájának viszonylatában is, mert a költői szubjektum eljut arra a pontra, ahonnan a nembeli én felől érzékelheti a létet; önmagába zártan és elszigetelten áll a körötte levő világgal szemben. Törvényszerűen tragikus arccal és fájdalommal néz vissza rá a lét, hiszen ha más nem, ott leskel a mélyben a „választható halál” képe, a megdönthetetlen vég, s rajta keresztül a reménytelenség is. Katartikus és a tragédián túlmutató azonban csak az a költészet lehet, amely nemcsak az individuumban, egy önmagába zárt egyéni létben gondolkodik, mert csak így történhet meg a drámai helyzeten való felülemelkedés. A magyar költészetben Ady és József Attila létköltészete volt ilyen jellegű: „tűzhelyet, családot” a létbe vetített én önmagának nem, de másoknak remélt. Tőzsér elmagányosodásában az ontológiai és társadalmi oldal egy időre elkülönül — hasonlóságot mutat ekkor a Pilinszky-líra és éppen a Plakátmagányban ázó éjjelek... típusú versek létszemléletével, s költeményei úgy szólnak az emberről, hogy az „érted haragszom, nem ellened” szellemében kapcsolódnak egy József Attila- és egy Radnóti-hagyományhoz. Tőzsér egy végigvitt morális attitűd jegyében él és alkot, s így törvényszerűen megjelenik nála az egzisztenciális szorongás érzése: második verseskötetében az ember valósága és lehetősége közti ellentét egy időre kínzóvá mélyült. A nemlét és halál gondolata nála nem is a tisztán maradás lehetőségeként villant fel a hatvanas évek közepén, hanem abból az értékigényből és morális magatartásból fakadt, ami végső kicsengésében nem a lemondás és a reménytelenség, hanem a „mégis” etikája, a „csak azért is”-t mondás és az újrakezdés volt, ahol a költői én tovább vitte megérzett és tudatosított terheit. Általánosítható szinten ez az életérzés jellemző egyébként az egész felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar líra (irodalom?) nagy részére, s a félbemaradt, megvalósítatlan tervek mellett ez a tőzséri kilábalás, a folytonosság és belső egység minden közbenső változásával és „törésével” végső soron innen érthető igazán.

JEGYZETEK

1 Az Adalékok a Nyolcadik színhez című kötet néhány alkotása Tőzsér korábbi életművének csúcsaival mérhető össze, egészében véve néhány motívum további folytatását figyelhetjük meg, de differenciáltabb és mélyebb ez a világ a korábbinál. A különböző elemekből többször újszerűen sajátos verskompozíciók születnek, olyanok, melyek nem írhatók fel, nem rajzolhatok le egyetlen töretlen vonallal, nem sorolhatók be egyértelmű műfaji kategóriába. Részletesebb elemzésük egy általánosabb költői megújulás kezdeteit mutatja meg — történeti mivoltukban kezdeteket, melyek azonban esztétikailag és gondolatilag már klasszikus értékeknek adnak helyet.

2 Csanda Sándor: Mogorva csillag. Tőzsér Árpád verseskötete. In: Harmadik nemzedék, Bratislava, 1971. 97.

3 Lásd az Adalékok a Nyolcadik színhez című legújabb verskötetének (1982) Egy felkoncolt születésnap nézőterén című kompozícióját...