Irodalmi Szemle, 1985

1985/8 - Alabán Ferenc: „Mi hát az ember?”

tívája is teljesen eltűnik. Az új és szokatlan élmények hatása nem csekély, de egyelőre csak a kiszolgáltatottságot tükrözik a versek, az új felismeréseket, melyek már igénylik a magasabb célok kitűzését és a dolgok önmagukon túli jelentésének megragadását.

„Pedig úgy kéne téged szeretni.. ”

A Kéttűs űrben című verskötet újdonsága a szerelmi témában is figyelemre méltó. Tőzsér költői változása Itt is lemérhető szemléletében és valóságminőségében is, mert az első kötetben megütött hang ebben a témában egyáltalán nem folytatódik. Mintha a szülőföld s a hozzá tartozó emlékek felszámolásával párhuzamosan, de még inkább a .városba kerüléssel a szerelem szenvedélye és izzása, testet-lelket üdítő és megújító szerepe átformálódna (devalválódna). Az is tény, hogy a költő mentes minden mesterkéltségtől, merészen szókimondó, számára a szerelem, éppúgy mint más témája, az adott. helyzetben létének lényegét jelenti. A Részlethalálban az „erős, barna kezű szép lány” miatt a szerelmes költő, akár a történelem frank parasztja, szabadságáról lemond: „a magam elkötelezését határoztam el” — mondja, és az Egy pillanat a csillagidőből című következő versben választásának öröme és dicsérete hangzik ki: „Én választottam: / íme, ez a két szem / s te: csak világító / ujjaimat várja / két melled, a hasad, / táruló combjaid, / megtalált testednek / sok sötét konkávja.” Ez a költői szókimondás jellemzi további szerelmes verseit is. A testiség, a szerelem fiziológiai oldalának előtérbe kerülése kíséri nyomon a költő új élethelyzetét, s az érzékiség sokszor meghatározza a kapcsolat milyenségét is: „zsúfolt vagyok hasaddal combjaiddal” /Testtől testig]; „Az elmúlásból kioldattam: / tested megnyílott alattam.” stb. Az emlékeket és az egyéni szorongásokat feladó, lelki összhangot kutató, újat kereső költői eszmélet megnyilvánulásai ezek a versrészek, melyek „vérből, halálból, kínból” épültek, s melyek egyszerre kilátástalanságok felé lökik és azoktól szabadítják a lírikust.

Többször nehéz, sötét színekkel terhes ez a szerelmi érzés, s a találkozások is ridegek, mert értelem hiányában, belső lelki vágy nélkül tudatosodik a testiség:

„fekszünk kihűlve, gondolat nélkül, mint a városkert két ledőlt szobra.

Egyszerre nem tudom, mire volt ez jó, hogy adja múltunk ezt a szerelmet?

Elhoztad sorsod sárga narancsként, elhoztad sorsod, elhoztad tested.

Csak a jövőd nem.

Fekszünk ijedten, szoborfehéren.

Pedig úgy kéne téged szeretni!”

(Egyszerű történet]

A költeményt az epikus elbeszélő betétek teszik szinte elképzelhető történetté, de igazi művészi képsort is találunk benne: „kibontott tested fényes esőcsepp”, „Elhoztad sorsod sárga narancsként / születésnapomra”. Itt manifesztálódik azonban az a többértel- mü sor is — „Pedig úgy kéne téged szeretni!” —, ami jelentheti a szerelmi érzés impotenciáját (mert nem ég az a szerelem, csak van, mert lett testi kapcsolat, tehát nincs elég érzelmi fedezete), de jelentheti a társért való aggódást is (több versében is ez sejthető). A tisztázatlan többértelműség, mely az utolsó sorban realizálódik, teszi az egész költeményt a párkeresés vágyának emberien szép példájává.

Tőzsér költői krédója a kötet címadó versében (Kettős űrben], az értelem és érzelem örök és megújuló harcából kipattanva, a külső valóság és a társadalmi lét síkján is túllépi és meghaladja az első kötetben hirdetett eszmét. A „mindenséget magamba szédjem” költői vágya után az élet értelmét és célját keresve Tőzsér önmaga megismerésére törekszik.

„A csillagidő percnyi kéjt szült, véges létet a végtelen.

Őrt dajkál most, s alteregója hasonlóan: az értelem.