Irodalmi Szemle, 1985

1985/8 - Alabán Ferenc: „Mi hát az ember?”

.(,-,rohamsisak”, „gázálarc”, „ágyúk”), de úgy, hogy a múlt és jövő nosztalgikus életérzésébe vannak ágyazva: „aki vad voltam, / nyöszörög holtan, / s gallyak öléből hideg parazsú bogarak hullnak, á múltam. / Nincs több napló, s nincs több részlet”. Az utolsó sor szinte akaratlanul is a Közhelyeket, az Egy hét a Fátrábant, a Hazai naplót és a Karácsonyi morzsákat juttatja eszünkbe, ahol az apró részletek egymáshoz való viszonya jelenti az egészet, nemcsak tartalmilag, hanem formailag is. A költő valóságszemlélete változik meg, s végül is dialektikusán a mindenségérzethez jut el: „egyszerre érzem az egészet”. Az összegezést filozófiai igazságok felismerése teszi erőteljessé: „céljaim szertemásznak, / s marad a vitatkozó alázat, / a cél csak folytatás, / s nem megvalósulás". A vers vége az idegen ízű címmel gondolatilag-tartalmilag szinte direkt módon összecseng: „érteni akarom — / Katonám, hinned kell” — s ebben benne van az „atom burkában kavargó kozmoszok”, „az apát kereső emberhúsmagvak” stb., a min- denség megismerésének és megértésének igénye, pontosabban (a vers címe szerint!) „hite”. Ez a vers Tőzsér egyik korai szintézise, mely nem hagy kétséget afelől, hogy a fiatal lírikusban korán tudatossá vált költői „racionalizmusának” léte és funkciója. A vers a költő számára elsősorban a tudat és a ráció lényege. E fontos mozzanattal kapcsolatban éppen e vers ürügyén fogalmazta meg általánosítható érvénnyel Tőzsér költészetének egyik elemzője: „(...) ezt az erőfeszítést szinte mindig érzi az etnber verseiben: fölemelkednie, a gondolat erejével föltornáznia magát a helyzet, az élet, a társadalom, a történelem adta helyzetek fölé. Nemcsak azért, hogy lásson és láttasson, hanem azért is, hogy értelmezze és megmagyarázza magát. A gondolatért.”11

A katonáskodás ihlette két vers: a Hanka és a Szemek. Az előbbiben a költő élete a vad életmódjához hasonlatos, melynek ösztönei a fiatal lírikus lelkiállapotának ellentmondásait tükrözik: „Tele van dacos rémülettel. / Mindenkitől fél, mégse retten. 7 Amennyit szűköl, annyit tombol, / s mindig napfényes rétre gondol.” Az, hogy kedvesének jellemzi katonaéletét, keretet teremt a vershez. A törvénnyel és a kemény renddel való találkozás egy újabb felismeréshez vezeti a költőt, mely tudatosságának már magasabb fokát jelenti: „S rohanna, futna ő is arra, / a felismert »kell« visszahajtja: / Hogy majd örökre elhagyhassa, / csörtet vissza a vérbe, gazba.” A költő saját versének értelmezését idézhetjük e sorokhoz, melynek lényege: „ha le akartam magamban zárni a múltat, a falut, a tragédiák korát, s ha tovább akartam lépni, ki kellett magamból írni a traumákat”.14 A Szemek című vers is menekülést jelent a múltból és a jelenből, meneküléspróbát a valóság elől a romantikus, nosztalgikus szemek világába, melyek a „teljességet” hozzák. Ez a menekülési vágy azonban irracionálisan szélsőséges, mert elveti a viszonylatokat, a történelmet és a hagyományt, a tegnap forradalmát és minden addigi vízióját is, hogy utópisztikus körülmények közé kerülhessen: „Feledjem múltam, rézbajaimra I smarangdzöld színű patina nőjön (...) / Feledjem Dózsát, sok ezer kínom, / a történelmet s jelenvalómat.”

Tőzsér első kötetének egyik legjelentősebb verse a Fémek ideje, mely hat részből áll, s formai komponálása szempontjából is jelentős költői tett. Az addigi költészetére jellemző népdalforma itt átalakul és ötvöződik az avantgarde törekvésekkel (inter- punkciót sem használ!). Valószínű, hogy Tőzsér a költeményt hosszabb ideig írhatta — a vers nagyobb részében a katonaság élménye dominál, a vers vége felé azonban már a leszerelése utáni, katonaságra emlékező, annak hatását összefoglaló, koncentráló lírikus tudatosítja a változást.15 A költemény első felében a fűzöld ruhában” tapasztalt jelent konstatálja és részletezi: „az álmok elülnek / veszett életforma kerülget (...) / Káromkodunk bennünk / új ösztönök kelnek / próbálgatunk immár / állandó félelmet”. Az élethelyzet általánosan meghatározott törvényszerűségeit fogalmazza: „mindig azt ütik ki menekül / az erősnek béke hegedül (...) / eljött a fémek ideje”. Az új élmények hozta megrázkódtatások után szinte azonosul (katona)sorsával, magáénak tudja azt (mert valójában nem is marad más számára): „katona vagyok s nem hiszem / a korok adta szerelmet / mit higgyek? hiszem fegyverem / hiszem a velőkék fémeket / a tudat- formáló fémeket”. Leegyszerűsödnek az élet dolgai: „lesz minden egyenlő magával / a szerelem is csak — szerelem”. A költő nosztalgiáját feloldja az élethelyzet gyakorlatiassága és előidézi a létszemléletbeli forradalmi változást is: „a látomások az égig nőnek / remeg a lélek: kedves hol vagy? / fordulnék körbe hátat háthoz / mögém morva dombok tarolnak (...) / itt már kevés a kedves karja (...) / a hazám tágul / s nincsen most szó mely szétperelné / régi érveim nagy új érvek / teszik már időszerűtlen