Irodalmi Szemle, 1985
1985/8 - Alabán Ferenc: „Mi hát az ember?”
A Törvény és epe című ciklus első verse (Fröccsenj, élet, szerelemmel) költői magatartásban, gondolatiságban, életérzésben és folytonosságépítésben természetes és szerves folytatása az első ciklus zárásának. (Az első ciklus önmagában is egységes egész, a versek a költő fejlődését és létszemléletének alakulását tükrözik. Mert mi következhet az út- és helykeresésből, a nekiindulásból?: „a való, hogy megyek, megint megyek, / Szaporodik a múltam, s a jövőm, mint / vasék előtt a kő: kettéreped.” A következő versszakban pedig a cselekvésvágy, a fiatal lendület, hetykeség és elrugaszkodás kap hangot: „Dobom magam, élet, hogy fröccsenj szerelemmel, harccal, hajnali vad tyuhajokkal, vitára szellős ésszel, mi a tekintélyektől sem riad.” A költő el kívánja hagyni múltját, nosztalgiája megszűnik egy időre, a perspektivikus létszemlélet teljesen leköti; szélsőségesen, szinte futurista módon ad hangot minden hagyományt túllépő kedvének: „Tépem magam boros rettenetekből / világgá taszító menésdühvel. / Hazai táj: Feled, Serke — lehullasz / rólam, mint kivont kardról a hüvely.” A Tavaszi próba című vers gondolatilag is, érzelmileg is tetőződése az előbbi költeménynek: világ-vers, mely új lépcsőfok a költő fejlődésében. Tőzsér képzeletének mozgását az indulat, a remény és tettvágy határozza meg, s mihelyt ezeket szavakba önti, megváltoznak kapcsolatai a világgal. így aztán az egész konkrét világ képzeletének forrása lesz. Az előző ciklus Tétlenül — itthon című versének soraiban egyszer már megfogalmazódik az idevezető gondolat: „aki nem a világ parazsára fúj, önmagát oltja ki.” A Tavaszi próba ban ilyen metaforával kezd a költő: „Medrében a Duna, / bennem meg a világ / hánytorog.” Saját lényének hiányát az otthoni környezetben nem fedezi fel, s ez a felismerés indítékul szolgál a kitöréshez, egyben a József Attilát eszünkbe juttató mindenséggel való megméretéshez: „Halált / próbál, aki a világból / kirekeszti magát”; a következő versszakban még tragikusabb, tőzséribb hangszerelésben jelenti ki: „Én fúlok, ha a világot megfojtom magamban.” A fiatal költő önismeretének kinyilatkoztatása A fejem meg én című verse, mely eredetien önálló, makacs és dacos véleményalkotásának forrása: „Fejem, ez a makacs külön világ (...) /az égből rántott isten hitével,/hiszi, hogy csak neki van igaza.” Jellegénél fogva ehhez a kinyilatkoztatáshoz kapcsolódik a cikluscímet (Törvény és epe) viselő versnek inkább az előző világba indulása, mindenséggel való méretése is, mely az önjellemzés folytatásaként és összegezéseként hat. Utolsó két sorában Tőzsér először fejezi ki versben összegezett véleményét: „Töprengek: törvény, vérző hús, epe kavarog bennem: a véleményem.” Ez az anyagba foglalt vélemény erős, csípős, keserű, vad és haragos, de görcsösen forrongó is, természettől biológiailag determinált. Előre mutat a ciklus utolsó versének, a Férfikornak öntudatáig, azontúl pedig a harmadik ciklus (Fémek ideje) összegező lét- és életszemléletéig, melynek egyik alappontját képezi. A Törvény és epe című ciklus tetőződéséhez (Férfikor) való eljutás kitérőket igényel, melyek a változásokat és rétegződéseket követik elsősorban — tematikában és élet- szemléletben egyaránt, árnyaltabbá és teljesebbé téve a költői fejlődést. „Bennem a világ hánytorog”
