Irodalmi Szemle, 1985

1985/8 - Alabán Ferenc: „Mi hát az ember?”

Az első ilyen kitérő a költő természetélményéhez fűződik. A gömöri tájat a költő már az előzőekben felfedezte, a tájon keresztül a hagyományokhoz is eljutott, verseiben a történelmi múlthoz való kötődés is hangot kapott, de az Őszi világ — őszi szemmel, Őszi tűnődés, Bágyadt levelek, Téli szerelem és más versekben nem a külső tájváltozás érdekli a lírikust, hanem a lélek „belső tája”. Az ősz itt nem véletlenül gyakori évszak. A természet elmúlását lírai, lassú folyású, sajátos, de természetes törvények irányítják. Ehhez igazodik a költői fantázia és nyelv is, de nem marad meg csak ennél: a gömöri tájleírások a hangulat megragadásán túl gondolati tartalommal telítődnek. A természet mindig csak a kiindulópont, mintegy ürügy, hogy a vers záróakkordját a huszonkét éves költő saját gondjával telíthesse, saját egyéniségét olvaszthassa a versekbe: „Ki, mint a táj színét, / átrendezte hitét / nem fontolgatva, bőszen, / s most áll zavart- fakón, / új után kutatón, /e mozgó, furcsa őszben.” (Őszi világ — őszi szemmel) Ez a típusú meditáció szokatlannak számít Tőzsér addigi költészetében: a legénykedés, a tyuhajok és dac után nyugodtabb elmélyülésnek, bizonyos viszonylagos igazságok felfedezésének és megtorpanásnak lehetünk tanúi. A költő a valóság bonyolultabb képletére döbben rá, mellyel az első szembenézés még zavart okoz, mert „immár a nyers való / jelenti a világot.” Az őszi tűnődés című vers a költő és nemzedéke létérzésében és egész gondolkodásában az ötvenes évek végén bekövetkezett változásoknak pontos és egyben hatásos költői megfogalmazása. E vers „zavartan tűnődő világ”-ában bukkan fel először a „fáj” és a „csend” fogalma: „s fáj az ember, / mint az újból időszerű bánat. / Tele vagyok én is fájós csenddel.” Új a hangszerelés, új a létérzés, kevésbé egyszerű és végletes, mint addig. Lemondóbb és kedveszegettebb, de elemzőbb, több rétegű és mélyebb, tehát valósághűbb a mondanivaló: „Máskor ilyenkor már lobog kedvem, / most nem dalol, lapul a szívem.” (Bágyadt levelek)

A második, jellegében hasonló réteget és kitérőt a költő családjáról: anyjáról, apjáról és bátyjának sorsáról írott versek mutatják. Az első ciklus verseiben is előfordul már ez a motívum, s tegyük hozzá, a művészi megvalósulás szempontjából említésre méltón. A Szüret után című versben őseiről is megemlékezik egy strófa erejéig, komák, sógorok is előjönnek, bár csak „megálmodott képben”. Ajnácskő bemutatásával a költő anyjának szülőhelyét és lánykorát is feltárja, a Karácsonyi morzsák versfüzér Alku anyámmal című darabjában meg is szólaltatja anyját. Kenderszer — Pusztaszer című versében egy éve halott testvérbátyját gyászolja. Tőzsér anya-emléke egész életre szóló élmény, az „Anyánk képén a / világ a ráma” (Férfikor) metaforában, az apa emléke pedig a kötet záróversében [Mogorva csillag] fogalmazódik meg a legművészibben. „Tőzsér fojtott szenvedéllyel terhes, nyers realizmusában, aszketikusan kíméletlen igazmondásában és őszinteségében a racionalista tudatosság mellett biológiai determinizmust is érzünk”6 — elemezte ki Turczel Lajos ezekből a költeményekből a kihívóan dacos, „régi vérbosszúk ízeit is őrző” szeretetet, mely Tőzsért a „patriarkalizmussal” jellemzett családi tradícióhoz kapcsolja.

A Törvény és epe című ciklusban a Háborús karácsony című verssel kezdődik az a további színező betét, amely folytatja a családtagok sorsáról elmondottakat. Ezt követik a bátyja haláláról írott versek: Emlékezés bátyám lakodalmára, Legénybátyám sírjánál, Fájdalom, mely a Bátyám sírkövére alcímet viseli. E versek hangvétele szomorú, de bennük lobog a düh, a bosszúvágy is. Siratása balladisztikus: „Bátyám, jaj, szép testem vére, / sikolt bennem piros bánat, / mért lett sorsod a bátraké, / mért haltál elém példának.” Fájdalom — írja a soron levő vers elé. Míg az Őszi tűnődésben csak versközben fordul elő a fogalom, most már kiemelt jelentőséggel bír és verseimként funkcionál. A fájdalom átélése új színnel gazdagította Tőzsér költészetét, minőségileg is felemelte, mélyebbé és teljesebbé tette. A megismerés és a tapasztalatok halmozódásának eredményeként válik a lét átérzése s a művészi szemlélet analitikusab- bá.7 A szélsőségeket és megdöbbenéseket előidéző addigi szemléletnek, mely nem ismerte a viszonylagosságokat és egyből akarta a mindenséget, rá kell döbbennie a realitásra:

„Oktat a világ fájdalomra

már engem is.

Sötét hatalmak indulnak rám,