Irodalmi Szemle, 1985

1985/8 - Alabán Ferenc: „Mi hát az ember?”

a tájat, hanem modell értékű új tájat alkot, mely az eredeti tájnak és élménynek lényegi megfelelője. A hasonlatok, szimbólumok, metaforák tartalmilag bővülve túlmutatnak önmagukon, új, speciális vonásokkal gazdagodnak, s jelzik, hogy a táj motivált elemei mennyivel lesznek sajátosabbak a költő megjelenítése által.

Az otthoniét öröme, az emlékek, a fiatalos lendület, a szerelmi érzés, az ötletek1 és szavak játéka váltja egymást alkalomtól függően a Reggeltől estig című versfüzér darabjaiban is (Reggel, Ki rikoltott?, Patakparton, Lányok között, Este], A költő sajátjának érzi faluja világát, annak békéjét, élni akarását; feloldódik benne, s versét is neki szenteli. A versfüzér egyes darabjaiban az a természetélmény kap hangot, amely még a jó közérzeti állapotot tükrözi. A lírai mondanivalót nemcsak a nyelv furtkcio- náltsága hordja magában, hanem a leírandó tárgyak megválasztása és egyes részeinek erősebb fénybe állítása is. Maga a költő vallotta erről a költeményről: „Nem abszolút értékű vers, de első abban a sorban, amely aztán az Érintések kimunkáltabb tárgyxrer- seihez vezetett.”5 E témához tartozó további verseinek összhangzását Tőzsér különböző színekkel gazdagítja, sokszor eklekticizálja és romantizálja is. A gyakori népdalmotívum szirupos szerelmi érzéssel és romantikus létszemlélettel vegyül: „De tegnap délben / a Sajó partján / kicsiny kezedet / kezemben tartván / rádöbbentem, hogy / nem ér az élet / fabatkát sem, ha magamnak élek” (Eszmétés a Sajó partján). Balladás hangvételű betétek is többször előfordulnak: „s kilenc férfi kilenc neje / esett szent teherbe egy éjjel” (Csendes öröm); „Tanulnék tőlük legalább / vasnehéz, de szóló csendet” (Szüret után). Petőfi János vitézének reminiszcenciája bukkan elénk a Három pokol tüze című versben: Arrafelé kószál pillantásom, / nem azért, hogy mákvirágot lásson. / Piros lángként lobogó szoknyában / szép menyecske hajladoz a mákban (...) / Pedig nem a ruha hevít engem: / Három pokol tüze lobog bennem.” Népdalszíat. és filozofikus hangulatot olvaszt össze két sorban: „Mert, ládd, galambom / te sem vagy öncél” (Eszmélés a Sajó partján).

A költő egyszerű gondolatai, érzései és létszemléltének más összetevői a falusiak (nem pejoratív értelemben!) gondolataival, észjárásával és megsejtéseivel rokonok. Ügy beszél és gondolkodik, és ekkor még nem is lát sokkal többet, mint azok: gondja a falusi legény gondja. Népies, gömöri, témáiban is, nyelvében is, petőfies és Arany János-i, balladai és népdalból fakadó, vidám és játékos, de drámai, tragikus és nosztalgikus is egyszerre. Meglátja a változásokat, véleménye van a jelenről, megidézi a múltat, meditál a faluközösség és saját sorsáról, s mihelyt önmagát nem a falusi romantika, nem a múlt megidézése közegében, hanem a jelen és saját helyének keresése perspektívájából figyeli, létszemlélete nosztalgikus színezetűvé válik. Az otthon tartózkodás idilljének széttörését jelzi már címében is a Tétlenül — itthon című költeménye: „Amióta hazajöttem, / vagyok ilyen nyomorult. / Se kint, se bent ember, jött- ment, / ki az útszélre szorult.” A helyét nem találó költő lelkiállapotát jeleníti meg e versszak, de a külsődleges cselekvéstelenség a gondolkodás aktivizálódását jelzi. A költő rádöbben visszatérésének, illetve maradásának abszurditására, hiszen a falu „most cipeli terhét nála nélkül”, „rá se hederít” a hazatérőre:

„Várhatom. Én voltam fámnak önként hulló levele, vágyhatok vissza, nem bánnak, nincsen út csak egyfele.”

Nosztalgikus szemléletét saját maga határozza meg ebben a versszakban: ez az életérzés módosulva és kihagyásokkal jó ideig elkíséri költészetét. A Jövőn innen, múlton túl című versében a „jelen” (négyszer fordul elő) fogalma telítődik, s az adott pillanatban a múlttal együtt végesnek és lehúzónak számít, mely csupán a „csereóogár- csend”, „hullt-bogár-csend” perspektíváját tudja biztosítani. Ebben a versben, otthoni környezetben születik meg először a fiatal költő hová?, merre? jövőkeresési szándéka:

„Melyik lombra, melyik fára, a világ melyik ágára

telepedjek?” '•