Irodalmi Szemle, 1985
1985/8 - Alabán Ferenc: „Mi hát az ember?”
„MI Hát AZ EMBER?“ IA lét szemléleti motívumok és a lírai valóságtartalom alakulása Tőzsér Árpád költészetében) A La bán Feren c „A költő szava: kristályosító pont... A költészet: névadás, maradandó definíció, mondanivaló töretlensége. A költészet a gondolatkimondás művészete: formába szabott koncentráltság. A költészet a nyelv kinyilatkoztató felsőfoka: forma és tartalom természetesnek ható tökéletessége. A névadás: névteremtés. A kimondás: alkotó folyamat, szülés és születés. Kínnal jár és mégis játszi könnyednek tűnik, megoldottnak, véglegesnek, továbbadhat ónak. A költő csak így — e névadással — lehet milliók szava...” (Fábry Zoltán: Kevesebb verset — több költészetet) Tőzsér Árpád költészetének eredetisége és korszerűsége szinte pályája kezdeteitől a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalmi folyamat fontos kategóriája, elsősorban azért, mert művei a hazai magyar költészet fejlődésmenetének adott szakaszaiban megfelelő progresszivitással reagáltak a valóságtudat alakulására. Specifikusan öntudatos művészi és jellegzetesen emberi értékekben mérve egyaránt figyelemre méltó alkotói pályája. Első kötete (Mogorva csillag) verseinek nagy része a népi líra hagyományaihoz kötődik, melynek jellemzője a reális valóságlátás, problématelítettség, gondolati és érzelmi dússág. Költészetének tárgya egy határozott egyéniség, akinek gyermekkori élményvilága és a komor családi tradíció meghatározta a világhoz való viszonyulását. Tőzsér lírájában a Kettős űrben című kötet jelzi az „ismerd meg önmagadat” igény meghirdetését, s az alkotó csak később fedi fel önmagában és a világban a lehetőségek végtelenét, mindvégig komolyan, sőt tragikusan véve környezetét és önmagát is. Determináló alkati kérdés ez Tőzsérnél, aki korábban nem ismerte a játék kockázatát semmilyen viszonylatban, illetve azt felelőtlenségnek tartotta. Sokszor rögeszmétől indíttatva mondott véleményt a „mogorva csillag” etikai igzságának nevében. Az új helyzetek később bizonyos változásokat idéztek elő. Az Érintések című kötetnek a többféleképpen történő belső értelmezhetőség már jellegzetessége. Képi telítettségüknél és tömörségüknél fogva plasztikusak, alakíthatók, továbbgondolhatok ezek a költemények — jelentésvázuk feltölthető és színezhető. Űjabb verseiben (Adalékok a Nyolcadik színhez) ami csak megjelenik, valahogy túlmutat jelenség-önmagán: valami — egyáltalán nem sejtelmes, hanem nagyon is reális — többletjelentésnek a hordozója. Ez a jelentésben gazdag költői világ pedig egy igazi elmélyültséggel gondolkodó intellektusról is vall.1 A Kettős űrben című verskötettel lezárul Tőzsér Árpád költészetének egy fontos, kezdeteiben sokszor ösztönös, de minden pontjában közvetlenül megélt, a későbbiek során pedig egyre tudatosabbá váló szakasza. Több mint tíz évet jelent ez a költő életművének kezdetén, olyan időszakot, mely magában foglal egy teljes mértékben szuverén lírikusi indulást, melyről a kritika is mint nemzetiségi irodalmunk figyelemre méltó eseményéről nyilatkozott. Magában foglal azonban egy olyan fejlődési folyamatot is, mely minden mozzanatában regisztrálható és nyomon követhető. Az alábbiakban /Tőzsér Árpád költészetének említett — a Mogorva csillag és a Kettős űrben című köteteket magába foglaló — fejlődési ívét vizsgáljuk meg azzal a szándékkal, hogy láttassuk: honnan eredeztethető a költő mai lírája, milyenek kezdeti költészetének