Irodalmi Szemle, 1985

1985/8 - Alabán Ferenc: „Mi hát az ember?”

színei, motiváló elemei, milyen fokozatokon ment keresztül a lírikus szemlélete, és hogyan változott költészete első tíz évének lírai valóságtartalma. Tőzsér költői pályája fejlődési fokainak ismérvei többször az individuális szándék megvalósításától a közösség sorskérdéseinek összetettebb vizsgálatáig, az általános emberi kérdések megfogalmazásáig vezetnek. A lírikusi fejlődés fokozatai Tőzsér esetében oly mértékben kötődnek az egyes verskötetek anyagához, a lépésről lépésre való magasabb szintre jutás, illetve létszemlélet-alakulás, valóságtartalom és témadifferenciálódás oly meghatározó jelleggel prezentálódik az egymás után megjelenő Mogorva csillag és Kettős űrben című versgyűjteményekben (s ezeken belül az egyes ciklusokban, sőt az egyes jelentősebb versekben is), hogy az anyag feldolgozási módja és formája számunkra természetszerűen adódott. Ennélfogva mindkét verskötet anyagát az eredetileg megjelent elrendezésben (egyben kronológiai sorrendben) elemezzük, s hangsúlyozzuk a lírikusi fejlődésben betöltött szerepüket is, mert a teljességet és pontosságot egyedül a mikrofiloló- giai eljárás biztosítja.

MOGORVA CSILLAG (1963)

„Én voltam fámnak önként hulló levele ..

Kiindulási pontunk Tőzsér Árpád első kötetének első ciklusa, melynek címe (Egy vttág lakója] a Vallomás a Kis Kriván alatt kötetnyitó költemény egyik motívuma. Ebben a versben számos olyan vonás található és mutatható ki, amely Tőzsérre nemcsak indulásakor, hanem a későbbiek folyamán is jellemző:

„Ide vágytam, itt vagyok, s lám,

mégsem vagyok boldog.”

Helykeresését, nyugtalanságát, megismerési vágyát visszhangozzák e sorok, de ezen túlmenően hangulatát, filozofikus, gondolkodó, önelemző alapállását és lelkiállapotát is jelzik. „Érzem, hogy nem lehetek csak / egy világ lakója” — vallja és hangsúlyozza „Gömörország bolygó fia” elkötelezetten, konkrétan megnevezve magát: „Hányszor kértek, hányszor, / maradjak, mi voltam: / néptanítót...) / S én mint a rúdugró, / ki a lécen túlra / huppan, ami odalökte / itt marad: a rúdja.” E sorok felszíne mögött kiérezhetjük Tőzsér kezdeti lírájának par excellence és immanens nosztalgikumát, mely az idő teltével változik, mégis nyilvánvaló. E verskötetről írt kritikájában Csanda Sándor is megállapította: „(...) falura visszavágyó nosztalgiára s bizonyos népies parasztromantikára találunk tájleíró verseiben és falusi életképeiben”.2 A jelenidejűségbe ékelt múlt (más esetekben a jövő) idő vágyképe jelenik meg a kötet első versében is. A szülőföld hatása mélyen gyökerezik a költőben, és rejtett szellemi áramként marad meg benne mind a mai napig.3

Tőzsér kezdettől fogva tudatos költői egyéniség. Verseinek keletkezését, a körülményeket lokalizálja, a verstestet konkrét keretbe foglalja. A lírikusi szemlélet valóságos helyzetből, érzésből és gondolatból fakad, s mindig be is fejeződik, tetőződik a költeményen belül. A megismerés meghatározó igénye és indulata Tőzsérnél a szűkebb értelemben vett otthontól, a szülőfalutól való (egyelőre csak időleges) elszakadás eredményeként születik meg. Tágabb környezetének, majd a városnak (Bratislava) a felfedezése az egyes kialakuló fokozatok megismerési síkján valósul meg, mindig következetesen, sohasem kihagyásokkal, melyek fejlődési ritmustöréseket hoznának létre.

A nagyváros első tőzséri felfedezéseit örökítik meg a Közhelyek rövid versei, melyekben helyek és helyzetek a költő sajátos, addigi tapasztalataival szembesülnek. A Luxor- kávéház „csokornyakkendős világá”-ban éppúgy feszeng, idegenül érzi magát a tapasztalatokat gyűjtő fiatal költő, mint a harmadosztályú városszéli sörözőben, a szélsőséges társaságokban. De verseiben szégyenérzet nélkül tárulkozik kí, s a felfedezett valóságos helyzet jelenti számára a témát, amit megragad és saját gondolatának, erkölcsi és életfelfogásának dedukcióival párosít. Az eredmény: a szokatlanság, melyet szinte minden esetben kritika, gúny vagy legalábbis éle kísér.4 Az első nagyvárosi költemények után az Egy világ lakója című ciklusban ismét más, a Fátrában, egy sítúra alkalmával születő versek alkotnak külön tematikai egységet [Egy hét a Fátrában). Ezek az egy